Sni-s kevert specifikus auti gyanús fiam vizsgálatára vonatkozóan mire figyeljek?
Vadaskertbe megyünk a lassan 3 evesemmel magán úton, 2x vizsgálat, nem bentfekvéses. Mire számítsak? Mit vigyek? Mik a tapasztalatok? Mi fog történni?
Ha kimondják hogy autista, akkor mit kell kérnem, mit kérhetek? Gondolok itt olyanra, hogy másoktól hallottam nem adtak ilyen-olyan papírt, vissza kell menni érte. Mit igényelhetek a gyermeknek és mi kell hozzá?
Bemutassam e a szakszolinak az eredményt, vagy az ő általuk kért auti spec vizsgálatot is kérjem? Ha bemutatom, akkor is jár a plussz kivizsgálás? Látja az állami rendszer a magánrendelést?
Ha pl. azt mondják igen, spektrumon van, de annyi hogy ő lesz a furcsa gyerek az osztályban és önellátó lesz, akkor ne kérjek semmit, csak fejlesszem?
Félek a hátrányoktól. Egyik középsuliban úgy mennek be az osztályba, hogy aki sni-s álljon fel, holnapra meg hozzon papírt. 😞
Annyi mindent hallottam.
Aki már végig ment mindenen segítsen légyszi.
Hol? Hova? Meddig?
Tesz kakaóport a tejébe, megkeveri, asztalhoz ül, kanállal eszik, alszik eleget, oké sok a hiszti, folyton csettint és ugrál, közben az alsó ajkával bekapja a felsőt, sokat dörzsöli az arcát, kevés a szemkontakt, sokat sír és egyéb, de pl a pisit szabályozza, ha mondom gyere wc-re jön és pisil kérésre is, de magától még nem, illetve kakil szól, de utána, tehát kialakulóban ez is.
Ha kap akármilyen diagnózist, akkor megmondják azt is, hogy hogyan fejlesszük, vagy ez hogy zajlik?
Nem eszek semmit, ha nincs kedvem. Akkor se ha az atyaúristen kínálja.
De nem is értem a példád. Hogy jön a kínálgatás ide?
Így már egyébként megértem a félelmed: ha a saját nagyobb gyereked sincs jól nevelve, joggal félsz az idegen gyerekektől.
Nem sajnálni kell, hanem elfogadni a másikat. Az SNI nem fogyaték, nem defekt, hanem egy eszköz, hogy esélyt kapjanak ahhoz, hogy pl: tartsák a tempót, kibontakoztathassák a képességeiket.
Francokat.
Az SNI fogyaték, a BTMN az enyhébb verzió, az "csak" nehézség, de szerintem rosszul kategorizálnak, több bmtnes van, aki sokkal nagyobb nehézségeket okoz, mint egy másik SNIs. Nyilván nehéz elfogadni a másik bármilyen sérülését, fogyatékosoggát, pláne, hogy az rád is napi több órában hatással van és extra stresszt okoz. Kár tagadni, azt okoz, rohadt nehéz, ilyen gyerekem van és ilyen gyerekekkel dolgozom, nem csak én, másokon is látom, sőt, külön csoportok vannak, akik kerülik őket, mert ellehetetlenítik az oktatást(hozzáteszem teljesen jogosan), mindenféle nehézséggel. Elfogadni olyanokat lehet, akik nem zavarják, nehezítik az életed, de ha melletted visít egy autista, vagy csak stimmel magában motyogva már az is extrém stresszel jár, adhdsok közt mind, a sima figyelemzavaros is, de ha egy diszessel vagy egy csapatban tanulásnál, már az is igazságtalan, mintha munkatársnak kapnál egyet, aki nem képes ellátni a feladatát, akkor sem, ha mindent belead. Álszentség tagadni a saját szüleik is átélik leckeírásnál és saját hajukat tépnék kínjukban, mert nem tud figyelni a gyerek+ a viselkedésgondok. ISZONYÚ stressz, ez nem olyan, hogy eldöntöd hogy elfogadod, mint az lmbtq részen, ez más, csak kivételes emberek képesek rá, de azok is kiégnek pár éven belül. Az érzékszervi még oké, de a viselkedésre ható zavarok, oktatásnál pedig a tanulási zavarok igenis extrém stresszt okoznak és de, fogyaték. Jól vizsgáztam belőle, minden SNIsre fogyatékosként hivatkoznak. Súlyosan, tartósan fennálló fogyatékkal él(akár pszichésen is).
Az én gyerekem SNIs(többkódos, úgy kezdtük, mint a kérdezőék), és nem bírja az SNIs társait. Még nem kapcsolta össze, de el tudja sorolni ki
milyen fejlesztésre jár, és kiket nem bír. Én látom, hogy a lista egyezik, még a logopédiára járó lánynál is. Azt is tudom miért nem bírja: Nem figyel, mindig rosszat mond, nem haladnak, többször veszik ugyanazt, bekiabál, túl halk, túl hangos, nem érti mit mond, folyton zörög valamivel, amitől az enyém nehezebben figyel, külön feladatlapokat kapnak és arra jó jegyet, mikor az korábbi osztályos anyag, ami az enyém igazságérzetét zavarja, vagy ha épp nem, akkor "annyira buta, mit keres ebben az osztályban" és társai. Vagy amikor csapatjáték van, és az osztály jó mozgású fele felhördül, ha hozzájuk osztják be a mozgásfejlesztésre járókat, és nem csak az én gyerekem. Tanulmányi versenyeken is, illetve aki ügyetlen és csapongó nem akarnak vele enni, mert rájuk borítja a vizet, vagy ha valaki impulzív nem lehet vele beszélgetni mert közbevág folyton. Ez nem döntés kérdése, az ilyen gyerekek elfogadása iszonyú kemény munka. Volt, hogy az enyémet is el kellett fogadni, és nekem is égett a képem rendesen, vágytam, hogy elfogadják, kedveljék, de láttam azt is, hogy az enyém hátbavágja, vagy fintorog, vagy túlreagál, vagy túl hangos, azt is láttam ez mivel jár és kettéhasadtam, mert láttam, hogy miért nem lehet, de vágytam rá. Ú nagyon rossz volt, de ez nem a jófejségen vagy együttérzésen múlt, egyszerűen a gyerekem stresszt, bánatot, rossz érzést keltett másokban, és ezért nem kedvelték. Nem azért, mert nem értették meg, hanem mert a viselkedése ilyen volt.
Náluk is a fél osztály SNIs, az enyémről most tüntetik el, hogy a továbbtanulást ne akadolyáozza, őt szinte mindenki kedveli és nincs nehézsége már, ehhez pedig egy olyan tanár kellett, aki katonás fegyelmet tart és nem eltűri, hogy zajongjanak, zörögjenek bekiabáljanak órán, hanem elismeri, hogy ez zavaró, így az én gyerekem is működik a jól átlátható igazságos(nak tartott) rendszerrel. Általános suli keresésével vért izzadtuk és nem lett jó az első, se a második, de ez nagyon bejött. Egyébként megfigyeltem, hogy a gyerekem átveszi a domináns személyek viselkedésmódját legyen az akár jó, akár rossz, tehát most, hogy tartja a szabályokat meg kedvelik a suliban, régi közegében ahol hangos gúnyos az egyik társa ilyenné válik a gyerekem is egy szempillantás alatt. Ezért lehetett mindenkinek más véleménye róla és ezért kapott annyiféle egymásnak ellentmondó diagnózist.
Egyre inkább hálás vagyunk az iskolánkért, a tanítókét, pedaszisztensért...
Pedig csak egy "mezei" vidéki, állami sima általános iskola inkluzív osztálya.
Semmi atrocitás nem éri a lányomat. Van sni-s és nem sni-s (ő a nagyobb kópé) barátja. Osztálylétszám 22, fele papíros. Több autista, adhd-s, van mozgásszervi sni-s, van beszédfogyatékos, van több btmn-s is.. Direkt nem írom, hogy a lányom hova tartozik. De senki nem b..tat senkit, a szülők se mutogatnak az sni-sekre, köztük sincs kirekesztés. Mindenki tudta, hogy hova íratja a gyerekét. A "nem papíros" gyerekek szülei is tudatosan választottak. Egyébként azóta többen közülük is "papirosak" lettek.
Itt nem bélyeg, nem fogyaték. Miért is lenne az, amikor mindegyik jó eredménnyel halad?
Nem egymi szintű sni-ről beszélünk. Ha valaki integrálható, akkor nem olyan mértékű a nehézsége, aminfogyaték lenne.
11-es ezt most nem értem, de lehet én voltam kusza.
A nagyfiam 15 éves, kitűnő tanuló, társasági lény, neki nincs semmilyen diagnózisa, ő csak meséli hogy néhány bunkó osztálytársa az sni-s gyerekekkel hogy beszél, mert ott a gyerekek előtt mondanak el minden a védőnő, irodista, stb. a másikról.
Ezen okból is volt a kérdés, hogy a kicsim, aki 3 éves Sni-s lett, de nem tisztázott még mi okozza, hogy késett a beszéd és folyton ugrál, tapsikol, stb. Most megyünk Vadaskertbe és mi vár rá, ha ilyen-olyan kódokat kap, vagy ha pl autista, de nagyon jól funkcionál majd.
Egyenlőre nem érte egyik gyermekem sem semmi sértő, szakszolgálatnál is két nagyon képzett és aranyos hölgy tartotta a foglalkozásokat, mindkettő azt mondta semmi gond nem lesz, majd alakul, idő kell neki és mindenben helytáll.
Csak úgy félek attól is, hogy
a., elémegyek a dolgoknak, nem várok tabaszig az állami vizsgálattal és ezzel feleslegesen ráakasztanak valamit, amit fél év múlva az állami vizsgálatra már esetleg "kinőne" pl.: ha nem ugrálna, észre dem venném, hogy olyan szintű gond van
b., nem viszem el, és tavaszig visszafejlődik, vagy nem megfelelő kezelést kap, mert várat a doagnózis
Egy anyának ez olyan rossz ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!