2 hónapos gyerekem egyáltalán nem emeli a fejét ?
2 hónapos a fiam, egyáltalán nem emeli a fejét. Mindig csak a jobb oldalára akar fordulni, feküdni. Arra emlékszem, mikor hazahoztunk a kórházból és pár naposan hasra tettük, már akkor is sírt, de a doktornő azt mondta nagyon szépen mozgatja a fejét egyik oldalról a másikra. Utána egyáltalán nem emelte,emeli, csak sír. Semmit nem erőlködik csak sír. Hiába fekszem elé és csörgök zörgök játékokkal.
Hasra tesszük pár perc és úgy sír hogy elkezd csuklani, vagy épp alig kap levegőt. Gyerekorvos még várna,habár elmondta 1 honapos statuszon es most is hogy nem jó. Én nem várnék. Fejlődésneurologiara kellene vinnem?
3 hónaposan elvárás.
A fiam se nagyon csinálta, így én elvittem egy Dévényeshez, hogy nézze meg.
Azt mondta, nincs baja, minden rendben, szóval "erőltetni" kell. Vagyis nem letenni hasra, és hagyni üvölteni, hanem többször letenni, és gyakorlatokat csinálni vele.
Pl. Ha van nagy gimnasztikai labda, azon lehet hason görgetni. Vagy aláteszel a mellkasának egy lapos plédet vagy párnát, az megkönnyíti neki, de attól még erősödik. Lefekszel, a mellkasodra teszed hason. Úgy látja az arcodat, és leköti. Vagy lehet pl plédben hintáztatni, az is erősíti.
Vidd szakemberhez. Inkább nézzenek rá feleslegesen, minthogy a megkésett mozgásfejlődést kelljen helyrehozni.
Nálunk is hasonló helyzet volt, a doki és a védőnő is mondta, hogy ráér, de engem nem hagyott nyugodni. Méhen belüli kényszertartás miatt bal oldali feszesség okozta. 3 hónapos kora óta járunk gyógytornászhoz, itthon csinálom a feladatokat, amit minden alkalommal kapunk.
Mi is dévényeshez vittük, hogy nézze meg, nekem az a pár ezer forint megérte. Azt mondta semmi baja és mutatott pár feladatot, gyakorlatot mivel tudunk segíteni neki, hogyan tornáztassuk, hogy erősödjön szépen. Minden státuszon van 1-2 pont amivel el vagyunk maradva, de nem kifejezetten zavar. A kislányom nem olvasta a "nagy könyvet" milyen ütemben is kellene fejlődnie. Egyébként utána szépen be is hoz mindent.
A dévényes azt mondta, hogy sok baba nem szeret hason lenni, pláne amíg nem emeli a fejét, de érdemes "erőltetni". Először csak pár másodpercre, majd egyre több időre. Nem kell megvárni, hogy percekig üvöltsön, de lehet hasonfekve maszírozni a hátát pl., ami arra ösztönzi, hogy emelgesse a kobakot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!