Az első covidnál 6 éves volt. Semmi tünete nem volt, csak felhívtak a suliból, hogy pozitív a gyerek gyorstesztje, menjek érte. Aztán pcr teszt igazolta a gyanút. Furcsa módon már amikor negatív volt a tesztje, tehát elvileg túl volt rajta, akkor kezdett el köhögni. De nagyon köhögött szegénykém kb.1 hégig.
A másodiknál 7 éves volt. Belázasodott, 1 napot gyakorlatilag átaludt, aztán túlvolt rajta.
Nagyobbik lányom először 2 evesen kapta el, akkor minimalis nátha volt, de két nap mulva el is múlt. Egy évre rá megint elkaptuk, akkor nagyon köhögött majdnem két hétig.
Kisebbik lányom 8 hósan kapta el, 3 napig köhögött, más baja nem volt.
Láttyátok,félvárról veszitek a covidot.
Be kell oltakozni,4. ér már lehet menni.
A sok oltástagadó hülye miatt tartunk itt!
A gyereknek minimum 4 oltáss kell!
Fogjátok már fel,ostoba vírusragadók,a covid mijatt gyerekel halnak meg!
Be kell oltakoztatni minden gyereket,4xxx!!!
MüllerCeília és Szlávik úr is megmonta,hogy veszélybe vamnak a gyerekek!!!Oltakozni,oltakozni,oltakoznii!!!
Tavaly januárban volt Covidos, akkor volt 2 és fél éves.
Kb.másfél napig volt lázas (38 - 38,7 között), de nagyon nem viselte meg szerencsére. A láz ellenére is elég aktív volt, nem "ütötte ki".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!