Bölcsőben vagy kiságyban alszik az újszülött babátok?
Nem túl nagy a hálószobánk, azon gondolkozunk, hogy hogyan rendezzük be az első időszakra. Bölcsőt és pelenkázót kapunk álvánnyal, ezek még elférnének valahogy, kisággyal együtt már biztos nem (ezt mi fogjuk megvenni). Elég lehet így az elején, vagy egyből praktikus a kiságy?
Akitől kapjuk egyébként a bölcsőt egyáltalán nem használta, neki kényelmesebb volt a kiságy, pedig jól néz ki, babaöböllé alakítható.
Köszi az eddigieket!
Nekem is a babaöböl az elképzelésem az elején, csak pl. nem tudom, hogy nap közben az praktikus-e, nem kell-e túl mélyre hajolni, mennyi idő alatt növi ki a baba, ilyesmi praktikus gondolatokra számítok.
Ringatni nem szándékozunk benne, csak fixen állna. Meg ja, venni külön nem vennék, mert a kiságy úgyis kell, de ha megkapjuk, akkor szerintem kipróbáljuk (csak azért írtam ki a kérdést, mert ha tök felesleges, akkor egyből a kiságynak keresünk helyet, nem kísérletezgetünk vele).
Köszi mégegyszer az eddigieket!
Babam az elso par hetben mozes kosarban aludt az agyunk mellett es csak belelogattam a kezem ejjel ha keresett.
Nappal ugyanugy a mozes kosarban csak az allvanyon es direkt nem ringattuk alvashoz, hogy ne alakuljon ki rossz szokas.
Ejjelre bejott viszont par hetes koratol kb 3 hos koraig nappal a mellkasomon aludt csak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!