Igazából azt könnyebb megmondani, mi volt "haszontalan".
Kaptunk kölcsön egy 4moms rezgős-mozgós pihenőszéket, azt vissza is adtuk hamar. A gyerek nem igazán szerette, nehéz volt és nem lehetett ide-oda vinni a házban, semmit nem használtak a funkciói (egy sima, könnyű pihenőszéket használtunk utána). Még jó, hogy nem vettünk ilyet 100 ezerért 😃
Babaágyra körforgót és Adamo-hintát sem vettünk, nem hiányoztak egyáltalán.
Kaptunk babafészket is, de igazából az is felesleges volt, nem nagyon használtuk.
Amire mondjuk nem gondoltam, hogy hasznos lesz és nem is vettem, de kaptam egy barátnőmtől, az a szoptatós párna volt, az amit az ember a dereka köré tud tekerni. Na igen, az hiányzott volna így utólag, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz tartani egy babát, de a hosszú szoptatások alatt nagyon kényelmetlen volt nélküle, azzal támasztottam ki a kezem alatt.
A textil pelenka hasznos
A cumi az egyiknél nélkülözhetetlen volt, a másiknak nem kellett, cumisüveg szintén. A 2.nál a kiságy is haszontalan volt 😅
A körforgó mindkettőnél haszontalan, kádhőmérő babaolló szintén.
Amit haszontalannak találtam, meg sem vettem. Pl kiskád, vízhőmérő, körömvágó készlet és még sorolhatnám
Félig hasznos volt a mei tai. Jó volt, de nem használtuk túl sokat.
Így ebből adódik a hordozós kabát. Kiságy forgó. Talán 1 hónapig érdekelte, de akkor nagyon. Jatszószőnyeg. Az is kb 1 hónapit ért. Babafészek 3 hónap.
Ami nekünk hasznos volt, a rezgő pihenőszék. Első naptól használtuk, amíg főztem abban nézelődött/aludt. Kiságy, babakocsi, cumi, textilpelus, meg nyilván a ruhák. Pelus, kencék.
Nekünk
Hasznos: elektromos mellszívó, textilpelenkák, pihenőszék, játszószőnyeg
Haszontalan: babafészek, cumi, babaágynemű-szett
Hasznos :
Tápszeres babám lett - cumiüvegmelegítő, vízforraló
Floor bed mellett döntés
FITNESS LABDA!!!! Annyira hasznos volt h nem tudom kifejezni!
Haszontalan:
Babafészek
Nem vettünk:
Játszószőnyeg, babakád
Haszontalan: kiságy, babafészek, babakocsi mózes része.
Hasznos: szoptatós párna, pihenőszék
Babahintát, pihenőszéket imádja, tudok mellette porszívózni, reggelizni, kávézni stb.
Nekünk például a zenélő forgó az ágyra is megnyugtatta, és elaludt rá.
Nekem pl a szoptatós párna nem kellett, vettem előre, hogy majd azon szoptatok, aztán tápszeres lett elejétől kezdve, ahhoz meg nem kellett.
Babafészekben aludt az első pár hónapban, úgyhogy az is hasznos volt.
Illetve a cumi életmentő még most is, hasznos volt a mikros sterilizáló is, mert nem akartam főzögetni a dolgokat.
Születés előtt gondolkodtam, hogy nem veszek pelenkázót, minek az, de jól tettem, hogy vettem.
Szóval, mint láthatod a válaszokból, ez abszolút egyéni dolog.
Haszontalan: mellszívó, cumisüveg melegítő, babakád, állvány, cumi, rácsvédő, takaró
Hasznos: babafészek, nekünk a babaolló is (mondjuk nem gagyi, ezzel lehet körmöt vágni)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!