Miután a hóban játszottatok, bent engeditek, hogy csak harisnyában legyen a fiatok/lányatok más emberek előtt?
A héten romániában voltunk síelni a családdal és bár hó úgy-ahogy volt, mínusz fokok nem nagyon, ezért elég latyakos volt minden, egyik nap még esett is az eső, így a gyerekek (6 éves fiú és 8 éves lány) kabátja és sínadrágja elég nedves lett kívülről.
Amikor délben ebédelni mentünk a sípálya melletti vendéglátó helyre, feleségem mondta, hogy vegyük le a nadrágot a gyerkőcökről és maradjanak csak a pamut harisnyában és hosszúujjúban. Otthon, amikor hazaérnek (legyen az síelésből vagy egy hidegebb nap az iskolából) általában így szoktak lenni, viszont idegenek előtt nem akartam, hogy kellemetlenül érezzék magukat. Viszont láttam, hogy más szülők, sőt egy teljes gyerekcsoport is így csinált, szóval végül ez lett. A gyerekeket nem zavarta, úgyhogy a hét hátralévő részében már nem bajlódtunk azzal se, hogy a kocsiban öltözzenek át farmerből a síruhába, hanem a szállásról amikor elindultunk csak a harisnyát adtuk rájuk, majd a sípályánál csak felhúztuk rá a sínadrágot, hazafelé meg fordítva. Ezzel egy csomó időt spóroltunk és nekik is kényelmesebb volt, mint a kocsiban öltözködni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!