Milyen gyerekülést vegyek 1 éves,9 kg-os gyereknek? Önállóan megül.
Még nem kell neki ülés, a hordozóban legyen még fél évig minimum, vagy ha nem akkor mindenképpen háttal beköthető ülés kell, amiből kicsi a választék.
Kinőtte, vagy heteken belül kinövi a bébihordót, már így is teljesen fel van emelve a lába, csak úgy fér be a kocsiba, úgyhogy mindenképpen kell.
Azt olvastam valahol, ha már megül, akkor menetiránnyal megegyezően is ültethető, csak amelyik nagy súlyú/méretű és fiatal, nem tud megülni még önállóan, azoknak kell a háttal lévő típus.
A Tescoban járva láttam ezt a típust, erről van valakinek tapasztalata?: [link]
FP gyerekülést nem vennék. Az elsőnek linkelt sokkal jobb. Sajna 50 körül vannak a jó ülések, pl Maxi Cosi, Römer.
Érdemes elmenni egy nagyobb boltba (Elefáni, Brendon) lehet próbálgatni, kérdezgetni.
Egyre több helyről hallani tényleg azt, hogy 3 éves koráig háttal legyen az ülés az autóban biztonsági okokból, de nem tudom, azt hogy bírja ki egy 1,5-2 éves, hogy nem tud nézelődni rendesen. Nekem 1 éves koruk után kerültek át 9-18as kat. ülésbe mindketten.
6. vagyok: Mivel még kicsi, érdemes elgondolkozni a pajzsos gyerekülésen. Dicsérik nagyon.
pl ilyen: [link] ez az Isis típus, vagy van még a Pallas a Cybexnek. De ebbe bele kell próbálni a gyereket, nem mindegyik szereti. Habár a tiéd még kicsi, lehet h neki tetszene.
ezért érdemes háttal ültetni.
a hordozóban való háttal ülést nem érdemes egy háttal beköthető üléssel összehasonlítani. A hordozóban sok gyerek a félig ülő helyzet ellen tiltakozik, nem azellen, hogy háttal van bekötve. Ha normálisan tud ülni - ahogy egy menetirány szerint bekötött ülésben is -, akkor már nem is fog tiltakozni.
9kg-s gyereknek a cybex pajzsos ülései még nagyok lesznek. Ha pajzsosban gondolkodsz, akkor a kiddy az, ami ekkora gyereknek jó.
Attól, hogy a lába lelóg még nem nőtte ki. Hiába tud ülni a nyaka még nem elég erős, hogy egy balesetnél vagy akár hirtelen fékezésnél megtartsa a fejét.
A szakértők szerint minimum 1,5 éves korig háttal kell utaztatni a gyereket emiatt.
egyébként ajánlom, hogy itt érdeklődj, itt több profi szakember is szokott írni: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!