Mit tehetnénk a szomszédok ellen? Őszintén, itt van megoldás?
3 emeletes újépítésű társasházban élünk, az alattunk lakó néni nemrég költözött be (az előtte itt lakókkal semmi konfliktusunk nem volt). Na mármost, konkrétan mindennel baja van... Pár példa:
-nagyon lehallatszódik hozzá, ha járkálunk fent, és ő már 9-kor aludna. Ez tök jó, csak amikor éjjel sír a pici (3 hónapos a kislányunk, eddig gyönyörűen aludt éjjel is, most elkezdett hajnal 4-5 között ébredezni sírva), általában csak úgy alszik vissza, hogy 1. vagy járkálunk vele, 2. vagy autózunk. Most hajnalban nem szívesen állnánk ki- be a garázsból, és köröznénk a városban...
-van 3-4 kisbabás, kisgyerekes barátnőm, és most, hogy voltak a nagy melegek, nem volt kedvünk igazán kimozdulni, egymáshoz járkáltunk. A babák még nem, de a nagyobb gyerekek már szaladgáltak, játszottak napközben, erre panaszkodva jegyezte meg múltkor, hogy "ez csendes környéknek volt hirdetve, nem úgy, hogy a felettem lévő lakásban heti többször óvoda üzemel"
-bármikor meglát minket a folyosón/utcán/udvaron, már emeli fel a kezét, hogy várjunk, és jön panaszkodni. Hogy sokáig engedjük a fürdéshez a vizet, későn fürdünk, ha vendégek vannak nálunk, mennyire lehallatszódik minden, miért sír ennyit ez a gyerek, stb.
Tényleg szerintem az lenne neki az egyetlen elfogadható megoldás, ha a kanapén ülnénk és csend királyoznánk egész nap... Az előző lakók sosem panaszkodtak, tehát kétlem, hogy annyira elviselhetetlen hangzavart okoznánk. Főleg, hogy az oldalsó szomszédoktól mi semmit nem hallunk át, pedig egy egyetemista pár lakik mellettünk.
Nem kis pénzt fizettünk ezért a lakásért, és "ezt" leszámítva tökéletes... Jó helyen van, szép a környék, biztonságos is, a lakás is gyönyörű. De már úgy lépünk ki az ajtón, hogy előtte megnézzük, nincs-e az emeleten az öreglány, vagy hallgatózunk, nem-e ugyanakkor indul-e ő is valahová.
Mond, hogy örülsz, hogy ennyi idősen még ilyen jó a hallása és ajánld fel, hogy veszel neki egy pár füldugót...
Egyébként meg szard le💁
Mosolyogva mondd ezt: les2arom. Ha nem tetszik, költözzön tanyára.
Azért jár a nyakadra, mert tűröd, nyugtatgatod, és veled ezt lehet. Nyugodtan küld el a francba, nem vagy köteles a kedvére tenni. Értem, hogy udvariasság, neveltetés, stb. De ezt ő már rég átlépte azzal, hogy ilyenekbe beleugat, hogy mikor mászkálhatsz a lakásodban meg mikor fürödhettek.
Lakik felettetek valaki? Gondolom, ti se jártok a nyakára, amiért nem lebegve közlekedik.
Hogy jártok ti, hogy hallja?? Csapkodtok a sarkatokat, mert az tényleg kva idegesítő lehet.
A többi nem jogos.
Sajnos csak egy megoldás van. Helyre kell tenni aztán a köszönés problémája is évekre megoldódik. A társasház olyan mint a farkasfalka. Van egy erősorrend, kinek nagyobb a szája. Amikor megvettem a házam a szomszéd öregasszony is elkezdte osztani az észt, hogy itt mit és hogyan kell csinálni. Mármint nekem a saját telkemen.
Aztán elmagyaráztam neki az új felállást. Azóta csend van.
Ha annyira halkak vagytok, honnan tudja a vénasszony, hogy gyerekek voltak Nálatok? Ha hall belőlük bármit, igaza van. A csecsemősírást kivéve, az nyilván adott.
Ettől függetlenül érdekes akkusztikája lehet a háznak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!