Ugye nem marad meg benne?

Hihetetlenül szar anyának érzem magam. 7 hónapos a lanyom és ma egész nap sírt -mikor felvettem semmi baja sem volt- de hát nem tudom egész nap kézben tartani még ha a házi munkát éppen nem is, de az ebédet meg kell csinálnom. Így bele tettem az etetőszékbe, elé tettem a játékait és főztem mosogattam. Férjem felhivott és össze kaptunk pénzügyi gondok miatt és nagyon ideges lettem. Közben a lanyom egyszer a semmiből nagyon elkezdett ordítani. Én meg rászóltam, hogy hagyd már abba, picit eréjesebben, de tényleg nem akartam csak úgy kijött. Persze utána rögtön felvettem, megsimogattam, puszilgattam. Nagyon nagyon bánom és utalom magam ez miatt. De már úgy érzem nem bírom tovább, imádom a kislanyt de néha teljesen kikészít, nagyon sírós baba. Apa 4ig dolgozik utána eszünk és megy tovább dolgozni, tehát kb egész nap ketten vagyunk. Barátaim nincsenek, idegen város. Mikor teljesen kikészülök, bele teszem a babakocsiba és jó hosszan sétálunk de az a baj, hogy már azt sem lehet mert egy idő után elkezd ordítani és vagy kézben cipelem haza vagy ordítana hazáig amit nem akarok. Egyszerűen kikészülök. Tudom hogy szar anya vagyok, de imádom a kislanyom.

Bocsi ha hosszú volt, nincs kivel beszélgetnem és muszáj volt kiírni magamból.