Biztos jó ez a gyerekeknek, vagy csak a szülők hóbortja?
Én annak idején 2 dolog miatt mentem ilyenekre:
1: hogy emberek között legyek
2: hogy kapjon ingert a fiam.
De nagyrészt az én inger igényem miatt mentünk. Szerintem többen így vannak. Csak hát igen, a baba miatt baba foglalkozásra mentünk. Igényem lett volna színházba menni is, de azt nem tudtam megoldani a fiammal.. Így maradt a baba programok.
Jól leírták előttem a lényeget. Ezek semmiképpen sem „kellenek” az egészséges fejlődéshez ilyen korban, és van gyerek, aki bírja, de van, aki nem.
Én egyszer próbálkoztam egy „csiribiri táncházzal”, de rémisztőnek találtam – azonban tömegek jártak oda boldogan. Ízlések és pofonok.
Nem minden gyereknek.
Én azért viszem, hogy szokja a társaságot, főleg a gyerekeket, meet testvére még nincs.
De szerintem ezek is nagyon változóak. Először úgy 10 hósan vittük el. Szegény kicsim megrémült, nem tetszett neki, tipliztünk is elég hamar.
Most egy éves, elvittem máshova. Itt nem egy kicsi lyukban van 20 gyerek, csendesebb, kedvesebb, tágasabb, aki tartja, az is tetszik a gyereknek, Ide szívesen hozom legközeleb is, szintén csak emiatt, de ha látnám, hogy nem jó neki, szenved, feszeng, nem hoznám többet.
Nálunk több féle is van a városban, Ringatóra meg a helyi párjára is gyakran járunk. A gyerekeknek a mondókázás alatt sem muszáj anya ölében ülni. Az én fiam például mindig körbejár és legtöbbször a foglalkozást tartó hölgy előtt köt ki, mióta mászni tud nem marad mellettem. Nálunk sincs sírás pedig 0-3 éves korosztály ig tényleg nagyon vegyes a felhozatal.
Ha anya boldog a baba is boldog szokták volt mondani. Így szerintem kifejezetten jót tesz mégha úgy is néz ki, hogy anyuka ezt jobban élvezi.
Mi itthon is minden nap éneklünk és mondókázunk így a fiamat ez könnyedén leköti egy fél órára.
Mi hetente járunk 2,5 és 4.5 éves gyerekemmel. Imádják! Aki tartja nem valami nagyszám, tud 5 mondókat meg 10 dalt, hozza furulyázik, táncolás ritmus játék, 15-25 perc az egész. Előtte utána 20-20 perc szabadjátek van. Ebbol all a program. Sosincs siras tatott szajjal figyelik, hallgatják, vele mondokáznak.
Vagy azzsl van nálatok a gond aki tartja, vagy talán nem hagy időt játékra előtte utána? Az fontos pedig...vagy az idopont rossz? Pl 11.00kor nem kezdenék ilyesmibe.
Egyszer voltunk. A gyerek nem volt igazán elbűvölve. Én meg kimondottan utáltam. Nem az én világom. Inkább viszem a játszóra, ott tud szocializálódni, ismerkedni, és én is jobban élvezem az ottani anyukák társaságát.
Ez a tapicskolás, zenebona nem nekem lett kitalálva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!