Mi a véleményetek arról, hogy első baba születésekor egy-egy családtag jobban részt akar venni/bele akar szólni a baba gondozásában/nevelésében mint kellene? Vagyis inkább mint szeretném?

Na ilyenkor örülök, hogy mi semmit se fogadtunk el egyikünk szüleitől se. (mármint ami a felnőtt életünkben kell , nyilván gyerekkorunkban ők tartottak el.)

Én próbáltam ezt is azt is, első gyereknél nem jött senki. A férjem egy hetet tudott otthon lenni.

Aztán jöttek a hétköznapok, sokszor éjszakázott.

A baba (hát első gyerek) rengeteget sírt, fogalmam se volt sokszor hogy mi baja, világomról nem tudtam olyan fáradt voltam és kimerült. Szoptatás se ment.

Rémálomnak nevezném az első heteket (hiába olvastam el ától cettig mindent a baba születése előtt).

A másodiknál gondoltam, hívom anyósomat (elég jóban vagyunk, bár sok mindent másképp gondolunk, azért ritkán osztjuk ki egymást...ő inkább mártír és sértődős típus, de én toleráns vagyok, kétszer meggondolom mit hogy mondok nehogy sértődés legyen belőle) .

Nekem annyi plusz energiát vett el, hogy idegesített hogy semmit nem úgy csinál , ahogy én szoktam, hogy két hét után hazaküldtük szegényt.

Egyszerűen nem úgy takarít (lényegében inkább a NEM takarít fejezi ki), nem úgy főz (jó zsíros, órákig fövő nehéz ételek), a nagyobb gyerekkel sem úgy bánt ahogy én azt jónak láttam.

Mivel amúgy is fáradt voltam, és kimerült, kevésbé tudtam "nyelni" , hamarabb felkaptam a vizet .

Úgyhogy a harmadik gyereknél már nem hívtam, megvártam hogy a napjaink szépen összeálljanak a gyerekekkel és csak akkor hívtam "segíteni"

várd ki a végét, lehet meglepődsz. nálunk is az volt, hogy aki igazán tapasztalt volt, az inkább adott néhány tanácsot és segített megoldani valami problémát amit kérdeztünk, de aki nem igazán volt expert az nyomatta az okoskodást.

három kerekű tényleg béna, az elején