Baj, ha hamarabb lesz babám, mint diplomám? Hogy győzzem le ezt?
A féltestvérem februárban lesz 1 éves és imádok vele lenni, nagyon szeretek babázni. Mikor vigyázok rá, elviszem sétálni, vagy játszunk, nálam van, akkor elfelejtem a bajaimat, nem érzem rosszul magam, nem nyomasztanak a problémáim és egyszerűen csak felvidulok.
Sokan mondják, hogy egy baba mennyi lemondással jár, nem lesz az embernek élete mellette, de anyuékon én nem ezt látom. Mindenre jut idejük, utazagtnak a babával ugyanúgy és nem látom, hogy az őrület határán lennének...
És arra gondoltam, hogy esetleg jót tenne nekem is, ha hamarabb jönne a baba... A barátom már felhozta ezt, hogy gyereket szeretne, de akkor én még nem éreztem így, nem is gondolkoztam azon, hogy anyuka lehetnék. Ez a harmadik félévem az egyetemen, de már fél év csúszásban vagyok. Úgy gondoltam, hogy majd most nyáron tanulok és évközi vizsgákkal behozom azt a két tárgyamat, de talán egy baba jobb megoldás lenne. Ne értsetek félre, nem azért szülnék, hogy ne kelljen tanulnom, mert ha nagyobb lesz, folytatom az egyetemet és később a szakvizsgákat is megcsinálnám.
Három barátnőmnek is lett gyereke az utóbbi 2 évben és ők is azt mondják, hogy sokkal boldogabbak, mióta gyerekük is van.
Csak közben ott van az is, hogy így is nehéz az egyetem, egy kisgyerek mellett nem tudnék olyat megcsinálni, hogy egész nap pizsiben ülök és tanulok, vagy hogy hajnalig a jegyzeteket bújom és másnap cserébe alszom délig. Ha meg új szakot kezdek, akkor ki tudja, mikor lesz diplomám... Még ha azonnal összejönne a baba, akkor is 21 éves lennék, mire megszületne.
3-4 évet itthon leszek, 25 évesen folytathatnám az egyetemet. Szóval egy részem kételkedik, de egy másik pedig nagyon szeretne babát.
Valamelyik érzést muszáj lesz legyőznöm, csak fogalmam sincs, hogyan.
Pl. anyukám is fiatalon szült engem (19 éves volt), és csak később lett diplomája. Mégis azt mondja, hogy szerinte ez jó volt így és ma sem tenné máshogy.
Miért akarná? Irjq hpgy a parja dolgozik neki meg van egy lakasa amit kiad...ha a paarja el is hagyná, es tegyuk fel hpgy csak egy vegzetseg nelkuli allast talal, a kettobol akkor is osszejonne neki 200-250 ezer es meg ahhoz a gyerektartas csaladi potlek stb aokan ettol kevesebb penzbol tartanak fent csaladot.
Most nem azt mondkm h szerintem helyes h gyereket akar diploma elott, le is irtam hpgy miert, csak azert rugaszkodjunk mr el ettol a penz kerdeatol, fogadd el hogy o nem nullarol indul, tegyunk kulonbseget amikor valaki tenyleg a szulei nyakara akar szulni...neki van azert legalabb eg 4 eves kapcsolata (mondjuk a par honap egyutteles bazi keves kerdezo) van egy lakasa ami havonta 100 e ftos bevetel, most az teljesen mindegy hogy jutott hozza
Èn aztán leszrom, hidd el!😂
De erre gyereket tervezni, 9-eske,elèg elvetemült ötlet!
Jah, ês a teóriád ott buki, ha a pasija babástól kipenderíti, költözhet a kiadott lakásában, ami azután már nem bevêtelt termel, hanem kiadást!
Tehát lesz rezsije a lakásnak, amit a minimàlbèrèből neki kelk fizetni, plussz kao valami 20.000ft gyerektartást!
Na ezek aztán biztos alapok...
Szia!
Szerintem diplomàlj le először. Èn kilenc hònapos terhesen szakvizsgàztam ès akkor ùgy voltam vele, hogy tanulni fogok èn mèg a baba mellett, fejlesztem magam stb. Hat rajottem hogy ez nem igy van. Nem csak azert mert nem lesz ra idod/kedved, hanem mert lelkiismeret furdalasod lesz amiert nem a picurral vagy.
En eloszor lediplomaltam, munkat talaltam, hazassag majd baba. A sorrenden tuti nem valtoztatnek, esetleg nem varnam meg a 3 evet munkaviszonyban, hanem mar egy ev utan babaznek :)
diplomàlj le először. Èn kilenc hònapos terhesen szakvizsgàztam
Diplomálj... NA, neked se nyelvészetből van szakvizsgád.
nem azt mondtam hogy vállaljon gyereket, én is azt tanácsoltam hogy ne vállaljon, csak épp ne az anyagi oldaláról közelítsünk már meg mindent, miért kell a zsebébe turkálni. Ha netán elhagyja a férje hát hazaköltözik az anyjához a lakását meg kiadja.
én 30 évesen szültem, családi házban élünk a férjemmel, meleltte van egy lakás amit kiadunk, de mindkettő a családjából eredő vagyon, ha szétmennénk, én max egy kis lakásban tengődnék, amit ezért valószínű kiadnék és az édesanyámhoz költöznék.....akkor én se szültem volna 30 évesen????
nagyon sok embernek még ennyie sincs családon belül...akkor senki ne szüljön? Senki aki a szüleire merne támaszkodni? A szülőkhöz költözés után ugyanúgy be lehet szállni a rezsibe, ha a szülőknek így jó, mi kifogásod ellene, úgyis ha egyedül marad valaki a gyerekkel akkor a mama éjjel nappal ott dekkol mert kell a segítség, ha az ember dolgozik és egyedül neveli a gyerekeket.
Persze kérdező nem erre kell építeni és mint mondtam én sem vállalnék a helyedben babát hanem lediplomáznék hogy utána a gyerekre koncentrálhassak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!