Van itt olyan szülő, akinek szabálytalanul (féloldalasan) kezdett kúszni a babája?
Lányom 6 és fél hónapos, múlt héten kezdett kúszni, de egyelőre szabálytalanul még. Szépen tolja magát a jobb lábával, de a ballal csak kitámaszt. Gyógytornászhoz járunk heti egyszer prevencióként, mert 1 hónappal korábban, 35. hétre született, de ő nem lát izomtónus eltérést. Van itt olyan anyuka vagy apuka akinek szintén így kezdte a babája a kúszást? Idővel rendesen, kommandósan kúszott (azt hoszem így hívják :) ) ?
A mászásnál a későbbiekben szintén okozott ez valamilyen lemaradást vagy szabálytalanságot?
Egyébként egész szép távokat megtesz már így kúszva, nappalit, konyhát, saját szobát már sikerült bebarangolnia, persze mindig a sarkában vagyok és nézem. :)
A lányomnak gyógycipő volt a jobb lábán hónapokig és ez az érzés még akkor is zavarta, amikor már nem kellett hordani, így féloldalasan kúszott.
Beszéltem gyógytornásszal, de azt mondta, hogy várjunk egy kicsit és ha a mászás nem indul meg vagy az lesz féloldalas, akkor menjünk.
Kb. két hétig kúszott, majd elkezdett mászni és azzal már nem volt gond.
Én lányom nem is kúszott, fejét sem emelte hason, mindig csak tolatott hátrafelé, feje meg arcal lefelé, és úgy nyögött. Aztán hirtelen elkezdett járni :)
Mégis normális gyerek lett belőle most 8éves.
Unokaöcsém meg úgy kúszott, hogy csak a kezét használta. Gyakorlatilag fókamászásban ment. Elég abszurd látvány volt, pláne, hogy megállás nélkül rótta a köröket. :D
Aztán kereken 6 hónaposan elkezdett szabályosan mászni.
Kisebbik gyermekem is így kezdte, izomtonus kötöttség-lazaság rendezetlen volt fél oldalán.(dévényeztünk, nyujtottuk, később tsmt, szenzonmotoros fejlesztés)
De hiába mászott, járt hamar rendesen, es orvosok szerint anyuka lihegi tul, (alig észrevehető), ennek ellenére mai napig le van maradva fejlődésben a fél oldala.(enyhe arcasszometria, enyhe ferde nyaktartás, egyik oldali karizom gyengébb, néha preferálja az egyik lábát, es sokáig megmaradt az egyik láb fogoreflexe)
Orvosi szempontbol (neurologia, ortopedia)makk egészséges, tökéletes gyerek, elhajtanak mindenhonnan, csak a szakszolgálat foglalkozik vele olyan szinten hogy talán majd magátol kompenzálja a szervezet a sok játékkal, mozgással.
Valoszínűsitve van valami olyasmi indoka az egésznek, hogy az anyaméhben kényszeres magzatpozban volt, vagy ilyesmi. Neurologus szerint annak is oka van, de nem részletezte
Köszönöm szépen a válaszokat. :)
Mi is járunk gyógytornára heti 1 alkalommal, de most majd a nyáron 1 hónap szünet következik és augusztusban kell visszamennünk majd. Remélem addigra normalizálódik. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!