Egy egyéves mit csinál? Mennyit alszik? Mászik már ebben a korban? Mit ehet? Hogyan lehet vele játszani?
1 éves gyermek már tud járni, vagy éppen most tanul járni. Mászni mindenképpen tud.
Tud már tapsolni, megfog mindent, és rögtön a szájába veszi...
Gagyog már és eröteljesen jelzi akaratát...
Enni még nagyrészt püesitett dolgokat eszik, de puha aprobb dolgokat mint fött répa darab, vagy baba keksz már megtudja rágni, letudja nyelni. De keményebb dolgokat még nem ehet(pl mogyoro).
Imádnak ki-be pakolászni mindenhonnan, szeretik a csörgös dolgokat, és mindent ami mozog.
változó, az én lányom már ebben a korban kézen fogva sétált (de a többségük önállóan jár), és ekkor tért át az egyszeri déli alvásra, de ez is változó, van olyan amelyik délelőtt délután is alszik.
Enni 1 éves kortól szinte bármit, csak ne legyen túl fűszeres, cukros illetve bizonyos allergéneket (mogyoró pl) érdemes kerülni. Az állagra is figyelni kell, össze kell törni neki az ételt, pár foga van vagy még annyi sem (enyémnek pl nem volt még 1 évesen egy foga se..).
1 évesen nagyon szerette a készségfejlesztő fa játékokat, formabedobókat, mesekönyveket nézegetni, szerette ha mondókázok neki, sokat báboztam, plüssökkel "szerepjátékoztunk", főzőcskéztünk játékból, adtam neki aszfalt krétát is, zsirkrétát, firkált vele, na meg persze séta séta séta.
Attól függ. Lányom kereken 1 évesen még csak kúszni tudott, igaz némi izomgyengeséggel küzdött. 18 hónaposan indult csak el, ami egyébként még a normálba épp hogy belefért. Hivatalosan csak utána megkésett a mozgásfejlődés.
Felnőtt ételeket 1 évesen még bőven módosítva ette (gyengén fűszerezve, törten), lévén 1 foga volt.
Kétszer aludt.
Kukucs játék volt a kedvence.
13 hosom van.nagyjabol mindent eszik amit mi.kenyeret,felvagottat apro katonakban,fott etelt villaval szetnyomva.hozzateszem,nem fozok fuszeresen.
Most kezd jarni,szeret ki-be pakolni(a konyhaszekrenyben a labosok a kedvenc)
Szereti a zenello,csorzo/zorgo jatekokat.
Hintazni es turni a homokot a jatszin.
Napi 2x 2 orat alszik.
Jatszani igy konkretan nem lehet meg vele.ha mutatni szeretnem a formabedobot,vagy a fa kirakot nincs turelme,elveszi es a sajat modjan jatszik vele.a tesokkal szeret bohockodni,maszni utanuk.
Az enyem rohan, maszik probal epiteni kockakbol vagy a nagytesot piszkalja.
2 orat alszik delben.
Pont ma egy éves a kisfiam.
Mászik,kapaszkodva áll és lépeget, mindezt villámgyorsan.
Enni nagyjából azt eszi,amit mi, reggel még szopik.
Reggelire zabkását, tojást, sajtot, joghurtot, túrót vagy kolbászt kap (nagypapa csinálja). Ebédre levest zöldséggel, hússal, főzelékeket tésztákat, vacsorára a vagy a reggelihez vagy az ebédhez hasonlót kap. Tízórai és uzsonna gyümölcs kicsi darabokban.
Játszani már nagyon sok mindent lehet vele. Pakolni és mesekönyvet nézegetni, valamint hintázni szeret a legjobban.
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat.
Utolsó, boldog szülinapot a Picidnek :)
Mászni már mindenképpen mászik egyévesen, és ennyi idősen kezdenek járni is általában (jó, van, aki mégkorábban). Az enyém februárban töltötte az egy évet, pont akkor kezdett önállóan lépegetni is. Most már stabilan jár, szaladni is próbál.
Az alvás tök változó szerintem, van, aki még kétszer alszik nappal, meg az éjszakát is átalusszák sokan, van, aki meg még nem. Az enyém már jó ideje csak egyszer alszik, de akkor jó sokat, fél 12 körül kidől, és 2-ig, 3-ig is alszik ilyenkor. Szóval három órát simán tud nappal aludni. Éjjel viszont még ébred kétszer-háromszor is. 9 körül elalszik, 11 felé felébred inni, aztán valamikor az éjszaka folyamán egyszer még biztos, de néha kétszer is. 6 és 8 között ébred reggel, tök változó.
Ja, miket eszik: nálam mindkét gyerek egyéves korától már javarészt azt kapta, amit mi is eszünk. Egy év az alsó korhatára a tej bevezetésének, én innentől adtam is nekik már, mert nincs allergiás a családban. Megy már mindenféle, ami nem túl fűszeres (szóval ami nem csípős, minden mást szeret). Néhány összetevőt még mellőzök neki, gombát pl. még nem ehet egyévesen, és a szójaszószt is hanyagolom nála, ha ilyet csinálok, ő mást kap. Meg időnként azért még főzök neki külön, ha úgy érzem hogy mondjuk a miénkben kevés a zöldség, akkor szoktam neki valami husis főzeléket csinálni, vagy rizst, zöldséggel és hússal/sajttal/tojással.
Állagra inkább még a puha cuccokat eszi, nem baj, ha darabos, de ne legyen kemény, mert rágófoga még nincs. Néha még pürésítek neki, de általában elég villával összetörni, vagy késsel apróra vágni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!