Ilyen esetben választanátok más nevet?
Májusban születik meg a kislányunk, akinek a Lara nevet választottuk.
Jól hangzik a vezetéknévvel (ami elég ritka név és nem jó az összes lány keresztnévvel), mindkettőnknek tetszik, egyikőnknek sincs kellemetlen emléke vele és mikor mondta anyukám ezt a nevet, akkor éreztem, hogy "ez lesz a befutó".
Hétfőn mondtam a legjobb barátnőmnek, hogy Lara lesz a lányunk és teljesen kibukott, hogy neki ez a kedvenc lányneve, már kitalálta, hogyha gyereke lesz, így fogja hívni és ezt ragozta 10 percen át. Gondoltam pár nap alatt túl jut ezen, de még mindig haragszik, mert szerinte hátba támadtam...
Kb. évekkel ezelőtt mondta, hogy tetszik neki ez a név, de nem gondoltam, hogy ő már elnevezte a jövőbeli gyerekeit, mikor nincs is semmilyen párkapcsolata és eddig arról sem beszélt, hogy akarna bármikor gyereket, elmondása szerint ő minimum 35 éves koráig a szinglik táborát fogja erősíteni.
Nem. Én is lefagytam kicsit, mikor megtudtam, hogy kolléganőm azt a nevet adta a gyermekének, amit én is kiszemeltem. Kb. 4 hónap van a gyerekek közt. Először nem tudtam mit reagálni, aztán helyre tettem magamban ezt a dolgot és már simán közöltem azzal, aki kérdezte, hogy az enyémet is úgy fogják hívni.
Jó ez nem barátnős eset, de elég napi szintű a kapcsolat. Az meg nem igazán érdekelne, ha egy majd a jövőben gyermeket váró (?) barátnőm lestoppolna egy nevet. Mi van, ha meggondolja magát, vagy a párjának nem fog ez tetszeni, utólag bánnád, hogy belátással voltál rá.
Max. családon belül van jelentősége. Baráti körben volt, hogy két testvér egymástól függetlenül ugyanazt a nevet választotta ki. Akinek előbb olyan nemű gyereke született, azé lett a név, a másik pedig választott mást. Nem lett belőle sértődés.
A barátnő kedvéért nem érdemes mást választani, hiszen:
-Az se biztos, hogy lesz egyáltalán gyereke
-Az se biztos, hogy lesz lánya
-Lehet, hogy a párja nem akarja ezt a nevet
-Lehet, hogy mire neki gyereke lesz, már megszakad köztetek a kapcsolat
-Ha ugyanaz a neve a gyerekeknek, akkor sincs semmi - bármikor összebarátkozhatsz valakivel, akinek már VAN gyereke és ugyanaz a neve, mint a tiédnek.
A barátnőd viselkedése nagyon-nagyon gyerekes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!