Öt hónapos babám úgy feszeng mostanában a karomban, mikor altatnám, hogy majd megőrjít. Csak a túlfáradna?

Van, amelyik baba nem szereti az "altatást", sokkal jobban örül, ha egyszerüen leteszik a helyére.

teljesen igaza van az elsőnek, a picik sokszor magukat altatják el, sok anyuka berohan a szobába, amikor gőgicsél, vagy picit sírdogál a baba (ilyenkor dolgozza fel a kis fejletlen idegrendszere a sok információt) és egyből felkapja, tehát pont, hogy kizökkenti őt abból, hogy magától elaludjon. Ezek a pici babák olyan kis finom műszerként működnek még az első hónapokban, igen, arra is figyelni kell, hogy ne érje túl sok inger, ne fáradjon ki nagyon, kerüljön időben ágyba, hogy ki tudja magát pihenni. Gyorsan is fejlődnek még ebben a korban, szóval a napirendje is tolódhat, lehet, hogy kevesebbet alszik már, a fogzás is bezavarhat, szóval annyi mindenre érdemes odafigyelni.

Egyébként az még lemaradt, hogy amikor ilyen sírós volt a babám, én is sokszor tehetetlenül álldogáltam, hogy mi a jó megoldás, nehogy "elrontsam", hogy ölben altatom el, de mégis az volt a jó megoldás. Hozzám bújt, sétáltam vele addig, amíg el nem aludt és úgy raktam le. Olvass majd utána a szeparációs szorongásnak is, amikor eljön az idő a kis életében, hogy ő egy önálló ember, nincs összekötve anyával és elkezd félni, ha anya kimegy a szobából, vagy nincs ott vele. Ez is egy érdekes időszak, mindenkinél máskor jön elő, de előjön. Kukucskálós játékkal ezt lehet oldani, amikor látja, hogy bár anya most eltűnt (a párna mögé), de ott van, nem szűnt meg létezni.