Kisbaba mellett mit, mennyit és mikor tanultok?
Pl. Nyelvtanulás, OKJ, egyetem, főiskola (Milyen nyelv? Milyen szak?)
Naponta hány órát?
Alvásidőben? Este? Amikor játszik mellettetek?
"Pótolhatatlan az az időszak, amit otthon töltöttem a gyermekkel, semmi pénzért nem tanultam volna helyette.
"
Azért az apja is részt vehet a pici életében???
Nálunk külön jót tett, hogy voltak apás napok is. Ettől nem lettem szar anya.
Szerettem az eredeti szakmám, csak éppen gyerek melletti munkaidő nincs benne...
hát nem tudom, engem egyáltalán nem viselt meg hogy szombatonként egy délelőttöt a férjemmel töltött a baba, sőt, szerintem szükség is van erre, apának is, gyereknek is, hogy ennyi időt az anyja nélkül töltsön (persze nem újszülöttként, 7 hós volt mikor elkezdtem a sulit).
emellett mint írtam egyáltalán nem voltam zombi, séták alatt tanultam, míg ő aludt a babakocsiban, nem erőltetett meg, minden vizsgám 5ös lett, még túl is tanultam szerintem magam, vagy túl könnyű képzést vállaltam. Ezzel együtt elfogadom, hogy ha valaki gyerek előtt befejezi a tanulmányait, sőt nem hogy elfogadom, nagyon tisztelem. Az előre ítélkezőknek azonban üzenem hogy én is elvégeztem, fősulit, nyelviskolát, jogsit, csak épp úgy döntöttem, hogy kihasználom az időt és tovább képzem magam a gyerek mellett, hogy szocializálódjak, emberek közt is legyek, és a férjem is legyen kettesben a babával. Nem tudom miért kell lepontozni aki a tanulást választja.
Kinek hogy!
Én kifejezetten igényletem azt a havi két nap elfoglaltságot,amit az egyetem jelentett. A vizsgák meg csak 1-2 órák voltak,úgyhogy nagy logisztikát nem igényelt!
Mondjuk nem is drámáztam ennyit,hogy "jaj én csak a gyerek", volt életem előtte is és mellette is van életem.
Sehol nem írtam, hogy az apja nem vett részt a gyermekünk életében, vagy hogy nem voltam felnőttek társaságában a család nélkül. Ez nem csak akkor kivitelezhető, ha valaki suliba jár és kényszer van.
Úgy érzem, nem én vagyok frusztrált emiatt, hanem aki egyből védekező pozícióba helyezi magát...
(#12)
Terhesség előtt kezdtem el, másfél éves korában végeztem. Bankszakmai, diplomára épülő képzés. A szülés várható időpontjára esett volna egy modulvizsga. Azt előzőleg jeleztem a képző intézmény felé, hogy valamilyen méltányossági megoldást szeretnék kérni, mert jó eséllyel nem tudok vizsgázni akkor.
Ránéztek a pocakomra és mondták, hogy oké, nem kell igazolás, két hónappal későbbre kiírnak nekem egy időpontot a vizsgára. Mivel az első két hónapban sokat aludt, illetve a szülés előtti hetekben amúgy is otthon voltam, tanulni is volt időm. Az a két óra, amit a vizsga elvett, nem volt megoldhatatlan, az apja vigyázott rá addig.
De általában a tanulást is úgy oldottam meg, hogy alvásidőben vagy ha ébren volt, akkor az apjával volt addig.
Hu mekkora nagykepu valaszolok vannak itt az en ertekrendem szerint. En speciel szeretek tanulni, 30-on felul szultem, 2 diplomaval es 3 nyelvvizsgaval, megis elvegeztem egy plusz okj-s kepzest, mert erdekelt, egyaltalan nem erzem azt, hogy nalam a bolcsek kove, es nekem mar semmi agymunkara nincs szuksegem. 1 eves volt a nagyobbik es terhes voltam a kovetkezovel. Ezek szombat delelotti elfoglaltsagok voltak, modulonkenti vizsgaval. En foleg a vizsgak elott tanultam, alvasidoben, ejjel, meg persze a vegen szakdolgozatot irtam, arra hosszabban es tobbet keszultem.
A masoddiplomamnal (meg a gyerekek elott) tele volt az evfolyamunk kismamakkal, en pont, hogy megsuvegelem azokat, akik gyerek mellett is tanulnak, nekem epp eleg volt munka mellett elvegezni.
A tanulasos terhessegem (mellette egy kisbabaval) volt a legkiegyensulyozottabb idoszak az eletemben. Ket oldalrol kellett rendszerhez alkalmazkodni (a gyereke(i)mhez es a tanulashoz). Nem volt idom se nyavalyogni, se aggodni annyit, es meg hasznaltam is az agyamat. A harmadik gyerkoc terhessege tanulas nelkul csak ket kisgyerek mellett szazszor jobban megviselt, kezdtem becsavarodni es nem latni tul a napi (leginkabb tok bagatell) problemakon.
Szoval nekem nagyon bejott, most erkezik a legkisebb, mellette ujra tervezem, hogy tanuljak, megpedig nyelvet. En nagyon sokat olvasok, szinte mindig angolul, de a tobbi nyelvtudasom kopik, szoval frissiteni fogok.
Ugyhogy minden elismeresem azoke, akik tobb eves kepzest is elvegeznek kisgyerek mellett, de a rovidebb idotavu vagy nyelvre koncentralo tanulasok is nagyon hasznosak, az en tapasztalatom szerint mindenkeppen tobb szempontbol is kifejezetten jotekony hatasuak.
Persze ez nem altalanos igeny, tavol alljon tolem, hogy kevesebbnek gondoljam azt, aki teljes figyelmevel csak babazik, de kikerem magamnak nehany valaszolo stilusat, miszerint ez csak azoknak kell, akik rakenyszerulnek, mert nem jol terveztek.
Akik tovabbkepzes, jovobeli munkaprofilvaltas vagy elso egyetem befejezese miatt tanulnak baba mellett pedig PONT, hogy elismerest erdemelnek, hogy eron felul teljesitenek, es aktivan tesznek a sajat es csaladuk erdekeben.
Ha valakinek sok, legfeljebb halaszt, de annal kevesebb jut kesobbre, ezzel csak nyer. Szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!