Baba homlokán függőleges kiemelkedés? Nektek is volt?
3 és fél hós babám homlokán egy ideje (legalább 2 hós kora óta) minimális "eltérést" látok. Azért idézőjelben, mert lehet, hogy normális... ? Eleinte inkább csak enyhén pirosas volt a két szemöldök között és innen a homloka tetejéig pici csíkocska. Most picit kidomborodik és enyhe körvonala van. Nem túl feltűnő, férjem tegnapig észre sem vette, csak mikor mutattam neki képet más babákról, akiken jobban látszott, akkor tudta, mit kell nézni. Húgomnak 3 gyereke van, egyiknek sem volt, ő rögtön kiszúrta.
Az érdekelne, hogy más egészséges babájának is volt-e ilyen, mert bizony a google csónakfejűséggel meg műtéttel fenyeget, viszont mikor csak simán 4 hós babákat nézek, ott is minden tizedik mintha ilyen lenne. Nem hiszem, hogy ilyen sok a beteg gyerek. A 4 hós státuszon mindenképp megemlítem, de addig is szeretnék megnyugodni, mert folyton ezt vizsgálgatom.... szép a feje alakja, a bal fele a homlokának minimálisan van lejjebb (vagy máshogy nő ott a haj), ez sem feltűnő.
Ha mutatnál képet, segítene.
Csak a pirossaghoz tudok így hozzászólni. Látatlanban "gólyacsípés". Hüvelyi szülésnél a szülőcsatornán való átjutástól keletkezhet. Erőlködéstől. Vákuumos, fogós babáknál kifejezettebb.
Fogó és vákuum nem volt. A bal oldalin látszik a kiemelkedés, ezen a képen elég éles, szerintem nem látszik mindig ennyire.... a jobb oldalin talán látszik a folt, ami születésekor nem volt ott, később jött. Előre is köszi
Sajnos nem tudom.
A folt sem az, amire gondoltam. Elsőre nem írtad, hogy az is később keletkezett. A gólyacsípés rögtön ott van és folozatosan halványodik.
Nálunk vákuum volt, az egész feje, szeme ödémás vokt a picinek és tele volt folttal a szemöldöke környékén, de ez valami más.
Idézem magamat:
"A 4 hós státuszon mindenképp megemlítem, de addig is szeretnék megnyugodni.... "
Sajnos nem tudom megmondani, hogy mi lehet, csak annyit tudok mondani, hogy a most egy évesem homlokát áttapogattam, hogy mit érzek,és a homloka közepén függőlegesen érezni neki is egy csíkot
Látni nem látszik, de ha megtapogatom,úgy.érezni lehet.azt nem tudom, hogy a te babádnak is az e az a csík, de én arra gondolok, hogy mivel még azért elég sokat fog nőni a koponya, meg változni,ezért majd idővel el fog múlni. Mikor lesz a státusz vizsgálat?ha pár nap, akkor nem, de ha még két -három hét, akkor én azt javaslom, hogy vidd el megnézetni előtte,már csak azért, mert én magamból kiindulva úgy is akkor lennék nyugodt, ha látta orvos, és ahogy téged olvaslak, szerintem te is akkor nyugszol meg. Minden jótanács
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!