Van valami módszeretek egy ikerpár tagjainak megkülönböztetésére?
Történt ugyanis, hogy eléggé leharcolt voltam fürdetés közben, s mire végeztem velük, azzal kellett szembesülnöm hogy nem tudom melyik melyik. Egypetéjűek, és gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki. 3 hónaposak, tehát még a nevükre sem hallgatnak (sajnos). A védőnő szerint az egészségügyi papírjaik alapján sem lehet eldönteni, mert mindkettőnek ugyanazok a védőoltásai, testsúlya, stb.
Egyáltalán lehet belőle baj, ha hasracsapásszerűen újranevezzük őket?
Valószínűleg vannak azért rajtuk különbségek, pl., gondolom, a köldökük nem teljesen egyforma. Nem emlékszel valami különbségre? Esetleg valami eltérő anyajegyet nem figyeltél meg rajtuk? Hajuk teljesen egyforma? Nem tudsz visszaemlékezni, a fürdésnél melyiküket fürdetted, pakoltad el stb. először? Próbáld meg felidézni az utolsó pillanatot, amikor még tudtad, melyikük melyik.
De ha nem sikerül rájönni, szerintem semmi nem történik, ha véletlenszerűen újranevezitek őket. A jövőben meg mindig csinálj egy kicsit más hajat nekik.
Fàradtsàg ide vagy oda ez az amit nem hiszek el.
Ha külső szemmel meg tudom különböztetni a baràtnőm egypetéjű ikreit,akkor az anyjuk is meg tudja. Még az egypetéjű ikrek sem egyformàk teljesen,arról nem is beszélve,hogy kizàrt,hogy grammra is pont egyformàk,hiszen két gyerekről beszélünk.
szintén vannak egypetéjű ikreim, és ez a kérdés valóban kamu.
Ha egy anya ennyire béna lenne, úgy elhallgatná, mint a sicc, nemhogy kérdésnek kiírja.
NINCS két egyforma ember. Igenis vannak olyan külső jegyek, amik mások. Három hónap alatt ezeket észre kellett volna venni a szülőknek.
Másrészt a babáknak is van személyisége, ami kiül a mimikájukra például, más lehet a hangszínük, a sírásuk. Ha nem tudod a sírásukat megkülönböztetni, akkor nem is te vagy az anyjuk.
Amúgy meg illik még a kórházban elgondolkodni azon, hogyan tudná az ember megkülönböztetni őket, ha más nem, megkérni a nővéreket, hogy ebben segítsenek, nekik van tapasztalatuk a különböző külső jegyek meglátásában. Pl. egyikük arca vékonyabb, más a fülkagyló formája, pici anyajegy van valahol, más a köldökük.
A konstruktív hozzászólásokat köszönöm, a többit meg nem.
-Apuka-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!