Négy hónapos babával mit lehet játszani?
Lehet éppen, de ahogy írod, ha rendben van, akkor csinálja a dolgokat, amikor akarja.
Nálunk a nagy hipotón izomtónusú volt, így őt Dévényre vittem, és igen, így itthon is mozgattam sokat. Most a kicsivel minden ok, 3 hónapos, igazából semmi olyat nem csinálok vele, és mégis csinálja,amit kell. Oldalára fordul, sőt hasról már többször hátra fordult.
Én csak a teret adom meg neki és lefekszek mellé/vele szemben attól függ, hogy hason vagy háton van. Ébrenléti időben pár percet így tölt hason, azt hamar elunja de háton többet van a földön, tegnap sikerült is egyszer oldalra fordulnia. Ha elege lett akkor általában ringatom amíg megnyugszik majd megmutatom neki a játékait, van kedvenc és nyúl érte (ez gyakran kimarad attól függ milyen kedve van), ha ebből is elege van akkor járkálunk a lakásban majd elaltatom. Pont kelés és evés után pedig beszélek neki. Játszani ezekkel tudok vele. Szerintem 4 hónapost nem kell sürgetni de motiválni igen és játékok helyett nekem úgy tűnik én érdekesebbnek tűnök.
Tornáztatni nekem mondta orvos amikor 2 hónapos volt, mikor felhúzta ülésbe nem igazán tartotta a fejét és ő mondta, igaz csak fáradt volt így végül nem kellett. De ha nincs lemaradva akkor szerintem nem szükséges.
Nem a saját babám, de en ezeket szoktam vele: Csörgőt szereti, ha rázom neki. Szemkontaktust tartja velem és közben beszélek hozzá elváltoztatott hangon, azt szereti, (ha épp nincs baja) akkor nevet rá. Játékszőnyegre le szokták fektetni, és ott nézelődik, esetleg babatévét nézi. Kezébe adunk textilpelenkát vagy szundikendőt, akkor azt megfogja és huzogatja magára. Furcsa hangokat nagyon figyeli és szereti. Mostanában a cumit ha oda tartom a szájához akkor a kezével tolja a kezem a szája felé, így együtt tesszük be a cumit. :)
Mostanában kezdett el nyúlni a kezünkhöz ha odatesszük, megfogja és babrál vele.
Én ezeket tapasztaltam, szerintem egyelőre nem lehet jobban játszani vele, de ezek szórakoztatják.,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!