Hogy altattátok délben a melléfekvéssel altatott nagytestvért, amíg a kistesó össze-vissza aludt napközben?
Figyelt kérdés
2015. dec. 21. 13:23
1/2 anonim válasza:
Két nap alatt rászoktattam az egyedül alvásra.
Két és fél hónapos a kicsi, 4 a nagy. Eddig az volt a szokás,hogy hétvégén délután alvásnál (hétközben oviban alszik még), és este is úgy aludt el, hogy mellette kellett feküdnöm. Aztán amikor hazajöttünk a kórházból nem sokra rá őszi szünet volt az oviban, így ugye itthon aludt. Mondtam neki,hogy nem hagyhatom magára sokáig a kistesót, mert ő még kisebb, és sírni fog. Viszonylag könnyen megértett. Megbeszéltük,hogy egy rövid mese, aztán jövök ki a szobából. Rá egy hétre az estit is így vezettem be. Főleg,hogy heti két este apa űzi a hobbiját, így kénytelen voltam. Ennek már egy hónapja és nagyon szépen, ügyesen elalszik egyedül.
2/2 anonim válasza:
Szia,nálunk pont ez a helyzet,22 hónap van köztük és most lesz fél éves a kisfiam. Nálunk mondjuk a kisebb is aludna ilyenkor,de az együtt altatás ilyenkor nem műkődik sajnos (este már előfordult). Így a kisfiam ott marad a játszószőnyefen a nagyszobában,míg a kislányom altatom és mire visszaérek már törik a mécses a picinél is és altathatom őt is külön,mert különben dumálna neki és játszana vele a lányom (ami aranyos egyébkébt). Nem a legtökéletesebb megoldás,pláne mikor nem eléggé fáradt a nagyobb,de mostanra elég bejáratott,működőképes módszerré nőtte ki magát. Az elején a pici is sírt egyedül,most már szépen el tud játszani,meg eleinte nagy is sírt,ha nem csak vele foglalkoztam,most már volt,hogy kérte,hogy hozzam az öcsit is,de akkor meg bolondozásba torkollik az egész. Na meg engem is megviselt az elején,hogy nem tudtam egyszerre mindkettőnek megadni azt,amire vágytak. Szóval idő kell ehhez is,kitartást! Sok dolgot próbáltam már,de még mindig ez vált be leginkább!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!