Nekünk azt mondták az ultrahang alapján hogy lányunk fog születni és mégis kisfiú lett. Csak érdeklődöm hogy milyen gyakori az ilyen kis meglepetés? Valaki?
Mi 3x is voltunk 4D-n, egyszer 16 hetesen, direkt a neme miatt, egyszer a 20 hetes genetikai ultrahangot kötöttük össze 4D-vel, aztán 27 hetesen meg csak mozizni, mert akkor már tényleg szép babás volt. Egyértelműen megmondták már 16 hetesen, hogy kislány, minden alkalommal meg is erősítették, tényleg az lett (igaz, ő szépen megmutatta mindig).
Viszont mesélte a szonográfus, aki csinálta az UH-kat, hogy pont most járt úgy egy pár, hogy végig fiút mondtak nekik, ők 36 hetesen mentek el 4D-re, és hát ő közölte velük, hogy ez a baba bizony kislány. Alig akarták elhinni, mert a dokijuk havonta nézte a babát, és mindig fiút mondott, de egyértelműen látszott a nuni. Mondta a szonográfus, hogy az orvosok meglepően sokszor benézik, mert ők nem erre kíváncsiak elsősorban, hanem azokat nézik, amiből kiderül, hogy egészséges-e a baba, a nemét futólag meglesik, aztán vagy jól tippelnek, vagy nem. Ha biztosra akarsz menni, szonográfussal kell ultrahangot csináltatni, mert ők viszont szinte állandóan a babák lába közét nézik, mert ugye a szülők kíváncsiak, sokkal valószínűbb, hogy jót mondanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!