Mi baja lehet most ettől?
Tudom, hogy a tápszer dobozára rá van írva, hogy nem lehet újramelegíteni, de most nem ebből indulok ki, majdnem mindenki azt mondja, hogy 1x még újra lehet, ha nem ette meg a baba, és így is szoktam, hogy berakom a hűtőbe, aztán 1x még újra melegítem.
De ma az történt, hogy megcsináltam a tápszert, de nem evett belőle semmit, beraktam a hűtőbe úgy ahogy volt. Mikor éhes volt, kivettem, és összekevertem banánnal, megette a felét, de elaludt, és én meg elfelejtettem, hogy azt már újramelegített tápszerből csináltam, visszaraktam a hűtőbe, és mikor felébredt, odaadtam neki:-S
Sose fordult elő ilyen, csak most, ez nagyon nagy gond?
Szerintem nem lesz semmi komoly baja. Lehet egy jó nagyot kakilni fog, vagy fájni fog a pocija, de ez sem biztos. Igaz még nem voltam ilyen helyzetben, így konkrét tapasztalatom nincs. Szóval nem hiszem hogy nagyon nagy gond lenne.
Én úgy csinálom, ha nem eszi meg mindet, ráteszem a radiátorra, és fél óra után ha még kéri akkor odaadom Neki, addig meg melegen van tartva. Így csinálom már hónapok óta, semmi baja tőle.
Jó babázást!
5,5 hónapos baba anyukája
Bocs első,de akkor már inkább a hűtő... a melegen tartással a bacik meg minden teljes életet tudnak élni és szaporodni is tudnak.Nem véletlen kell a tejet is hűtőben tartani.
Kérdező,nem hinném h olyan baromi nagy baj lesz,de ne csinálj ilyet többet.
én sosem adtam neki így, csak frisset.
Mondjuk nálunk mindig elfogyott. :D
Első vagyok. Ha elsőre nem ette meg, ismerem a lányomat, és kb negyed óra múlva már kéri. Ha fél óra után sem kéri, akkor kiöntöm. Nekem ezt is mondták, hogy tartsam melegen és utána még oda adhatom a babának. De max fél órát tartogatom így, és ha jön a nyár, akkor mindig frisset fog kapni.
Szép estét Nektek!
Bocs de én még ilyenről nem is hallottam. Mindenhol nagybetűkkel fel van tüntetve, hogy nem lehet újra melegíteni és 2 óra hosszánál tovább tárolni.
Most nem bírállak, csak én ezeket elolvastam, dobozon magazinokban és soha nem fordult meg a fejemben hogy eltegyem a meghagyott tápszert. 1 év alatt biztos kiöntöttem egy köbméter tápszert:)
Köszi a válaszokat mindenkinek.
4 hó-s koráig én se raktam hűtőbe sosem, viszont neten olvastam, hogy 2 órát eláll szobahőmérsékleten, na úgy tartottam, és ha addig nem ette meg, akkor kiöntöttem.
Aztán mondták többen, hogy 1x lehet még újra melegíteni, és ami a tápszeres dobozon van, mindenki azt mondja, nyílván azért, hogy hamar elfogyjon, és többet vegyünk belőle.
Ez amit ma csináltam, ez tényleg nem volt szándékos, megfeledkeztem róla, és csak utána jutott eszembe, mikor már megette, hogy az 2x lett újramelegítve, mivel összekevertem, így kiment a fejemből:-S
De ilyen nem fordul elő többet, mert inkább kap mást, a hűtött tápszert meg megkapja később magába. Ha nem eszi meg, akkor meg kuka...
Sziasztok.
A baratnom szuleszeten dolgozott es O mondta, hogy ott is melegitik a tapszert a babaknak.
Reggel elkeszitik az egesz napos adagot es azt kapjak.
En is mindig melegitem ejszaka, mert 2.5 orankent eszik.Nappal mindig frisset kap.
Eddig meg nem volt bajunk szerencsere.
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!