Most már kezdek nagyon megijedni, egy orvos se mond semmi konkrétat. Mi lehet a baja?
Anyukák!
Első babás anyuka vagyok. Kislányom még nem igazán volt beteg. Most 10 hónapos. Azonban csütörtökön a du alvás után, éreztem, hogy tűz forró. Megmértem a lázát. 38.3 Hívtam a doktornőt, aki azt mondta, adjak nurofent, itassam sokat, valószínű csak egy nyári vírus. Eddig semmi egyéb tünet nem volt, csak a láz. Pénteken azért elmentünk az ügyeletre, mert nyugodtabb lettem volna, ha ránéz egy orvos. Megvizsgálta alaposan, annyit mondott, hogy felül ahol jön a foga kicsit gyulladt. De ezen kívül semmi mást nem vélt felfedezni. Ma azonban elkezdett menni a hasa, és most először hányt is, ebéd után. Egyből hívtam az orvost ismét, aki csak annyit mondott, hogy 1 óra múlva itassam meg, ha nem jön ki belőle, akkor igyon minél többet.
Nem levert, játszik, megy, mozog, dumál. Eszik rendesen, iszik nagyon sokat. Alszik rendesen. Ma este fürdés előtt már csak 37.8 volt a hője.
Az lenne a kérdésem, hogy vajon mi lehet ez? Borzasztóan megvagyok ijedve. És nem tudom, hogy holnap vissza menjünk-e az ügyeletre vagy mi legyen. Azóta nem hányt.
Eléggé kivagyok az idegtől már :(
Köszönöm!
utolsó, azért túlozni se kell, se a rota se a calici, se a hányós-hasmenéses vírusok úgy ámblokk nem egy hányást jelentenek. azért komoly különbség van aközött, hogy a gyerek 3 napig szüntelenül hány és fos, minden kijön belőle, vagy egyszer ebéd után hány...
egyébként igazad van, de n kell ennyire túlozni, pláne nem egy túlparázós, megrémült anyukának ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!