Ha valaki szülésnél nem tud pénzt adni a szülésznek vagy akár apólónak akkor nem törődnek velünk vagy esetleg durván bánnak a babákkal? Ki mit tapasztalt?
én szépen fizettem mindenkinek. a szülészemmel nem is volt semmi gond, nagyon korrektül levezette a szülést (gyakorlatilag kettesben voltam a férjemmel, csak a kitolásra jött be és 3x vizsgált, viszont az ajtón kukucskált végig, tehát ott volt, ez nagyon szimpatikus volt).
megszületett a babám, reggel megkaptam, kicsit később gondoltam essünk túl az első pelusozáson. ahogy felemeltem a lábát és levettem róla a pelust, egyszerre kezdett el kakilni és hányni, azt se tudtam mit csnáljak, szobatársam szólt telefonon a csecsemősöknek, hogy jöjjenek gyorsan, ugye felkapni nem mertem, mert sugárba jött belőle alul-felül. nyugisan közölték vele, hogy legyünk türelmesek, épp műszakváltás van. 1 órával később jöttek megnézni, hogy hány-e még :O
szóval aki bunkó, az pénz ellenére is az. nyilván aki nem ilyen természetű, az egyébként is normális :)
Szerintem ez emberfüggő. 2x szültem egyszer sem fizettem senkinek sem egy forintot sem és mégis szebben nem is bánhattak volna a babákkal és velem. Másodikat most nemrég szültem volt h éjszaka a csecsemős jött be h elvigye kicsit a babát h tudjak pihenni, tudták h vérszegény vagyok és mivel megtagadtam a vérátömlesztést pihennem kellett folyamatosan, amikor meg ébredt a kicsi rögtön hozta h szoptassam meg.
Aki bunkó annak hiába fizetsz, ha egyszerűen nem szívesen csinálja nem lesz kedves. Akit meg tényleg rdekel a munkája és szívvel lélekkel csinálja az ígyis úgyis kedves lesz :D
Az olyan törődés és kedveskedés, amit pénzért adnak, nem ér annyit, hogy meghatódjam tőle. :)
Én biztos nem fogok adni senkinek. Hogy majd görbén néznek? Ki nem sz*rja le! Meghalni nem hagynak, sem a gyerekem, a szükséges ellátást megkapjuk. Nekem nem is esne jól a tudat, hogy csak azért kedvesek, mert kellő mennyiségű Szent Pisti és Deák Feri vándorolt a zsebükbe általam. Akinek ez kell, lelke rajta, tudom sajnálni. :)
Én nem adtam se a szülésznek se a szülésznőnek pénzt (ügyeletes dokik voltak) viszont akartunk nekik adni 1-1 10est, csak nem úgy jött össze (ez hosszú) Bent feküdtem pocakosan 4,5 napot, és a kislányommal 3napot, mind végig írtó kedves/aranyos volt velem/babácal mindenki. Ebben a kórházban nem igen találkozni bunkókkal, csak jókat hallottam róla és valóban..csak jó emlékeim vannak, örömmel gondolok vissza mindenre :) (Kistarcsa) alig várom, hogy ott szüljem a kistesót :)
Bár vannak kórházak ahol kimondottan bunkók :( pl sógornőmnek elment a nyàkdugója és befektették (kb a kiírt nap előtt 2-3héttel) sz**tak rá, nem vizsgálgatták, bent feküdt addig míg meg nem szült... Csóri bent voltin. 3hetet, azt mondta nagyon nagyon bunkók voltak ott..
senkinek semmit nem adtam, ügyeletesnél szültem. ugyanúgy bántak velem is, mint a fizetőkkel. nagyon kedvesek voltak, az orvos olyan szépen műtött, hogy a császársebem szinte nem is látszik. :)
soha nem adok borítékot, undorító szokásnak tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!