Mikor fektetitek le kisgyereketeket?
Lányom másfél éves. Télen meg mikor hamar sötétedett már fél8 kor aludt. Most az óraáttálítás végett és hogy később sötétedik 8 fél 9 fele alszik el. Tovább is kint vagyunk kb fél 7 7 ig.
Nem tartom ezt későnek csak olyan jó volt hogy fél 8kor megvacsizok és még a férjemmel is tudtam kettesben lenni. Ő korán kel reggel.
Délután Fél 2 fele alszik el és fél 4 kor kel, reggel ma 8kor kelt. Eddig olyan 6 fél 7.
Nektek hogy alszik gyerkőcötök?
Amíg nem dolgoztam, addig fent maradhatott akár 10-ig fél 11-ig is, ha úgy volt kedve. Mi felnőttek egyébként se fekszünk le éjfél előtt, viszont így reggel nem riadóztatott már hajnalban, általában 8 körül keltünk.
Mióta dolgozni járok, ő meg bölcsibe, ahová reggel 8-ra be kell érni, azóta 9-kor villanyoltás.
Tavaly novemberig 8, fél 9 körül aludt el.
AKkor elköltöztünk, azóta fél 10 elött nem hajéandó, pedig reggel kel 6kor.
Már kezdek kiborulni,nem tudom miért tolódott igy el.
én babámmal még az óraállítás előtti napirendet tarjuk, szerintem kérdező gyermeke nem állt még át
én holnap akarom azzal kezdeni hogy a szokásosnál 1 órával hamarabb etetem, így az egész napirend hamarabb lesz 1 órával, ami megfelel az óraátállításnak
A férjemmel úgy lettünk nevelve, hogy a gyereknek legkésőbb 8kor ágyban a helye. Mi is ezt visszük tovább, kivéve nyáron ha kint tudunk lenni az udvaron, akkor 9-fél10, de nem napokig, csak elvétve.
Kisfiam 2 éves, fél8kor ágyban van, kislányom 6 hónapos, 7kor már alszik.
Amikor a fiam 1.5 éves volt akkor is így volt, 7körül fürdés, fél8kor már alszik.
Reggel 7-8 között ébred, változó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!