Akiknek minimum 2 gyermekük van, tudnátok ekkora különbséget tenni?

Ahogy utolsó írja,én is ilyen voltam egyébként sajnos.Lányom is húúúúúú de nehéz természet. 2,5 éves lesz,de 0-24 hisztizik,visít ha nem az van amit ő akar,és pedig ám nincs neki engedve,nincs elkapatva és mégis ...

Nincs több gyerek,de én meg miatta nem akarok többet,nem bírnék még egy ilyen stílusú gyerekkel.És nem lenne más,mert párom és én is makacsak vagyunk nagyon.Imádom lányomat,de nagyon örülök,hogy bölcsis lett. Jó igaz én gyesen vagyok,szóval...Egy hónapja kezdte a bölcsit minden gond nélkül,beteg már volt párszor.Már lassan 2,5 éves lesz,szóval nem lett beadva hamar,csak mert hisztis és nehezen bírok vele.

De ott van egyik öcsém. Anyu régi párja hozta a kapcsolatba 1 évesen a kisfiút,mert az igazi anyja éheztette.Ez a férfi azt a fiát szerette ,aki anyutól lett,állandóan mondta ,hogy a másikat nem szereti.Ellökte ha odabújt volna a nagyobb,ha ő kért valamit nem kapott,csak ha a kicsi ment oda kérni...Hát feldobta a pacskert már,na a kisöcsémmel sok is a gond....18 éves,azt hittem én nagyon rossz természet vagyok,ő ezerszer rosszabb...

Kedves 11-es és 12-es válaszoló!

Én a 6-os vagyok. Ne gondoljátok, hogy rossz anyák vagytok, a gyerekek nem egyformák, és bizony vannak nagyon rossz természetű kisbabák, gyerekek is. Nekem a 3 gyerek közül a középső lett ilyen, s azt mondom, ha ő születik elsőnek, lehet én sem akartam volna többet...

Már pici babának is rettentő volt, állandóan sírt, ordított, sosem volt jó semmi sem. Utána is nehéz volt vele, ő az állandó elégedetlen, akinek mindig más kellett mint ami van, akinek mindig félig üres a pohár, nem pedig teli. A másik két testvére egy áldott jó mintagyerekek, de tényleg, el se hinnétek, hogy testvérek ám. Sokszor a fenébe kívántam már a középső fiamat, de attól még őt is ugyanúgy szeretem, csak nehéz vele.

A feltétel nélküli szeretetnek az a lényege, hogy akkor is szeretem a másikat, ha probléma van vele, jóban is rosszban is, nem a cselekedetei alapján ítélem meg, hanem önmagáért szeretem, mert a gyerekem és kész. Könnyű a jó gyereket szeretni, de nehéz a problémás gyereket. Én ezt kihívásnak veszem.

Amúgy tanítónéni vagyok, és a munkám során egy osztálynyi gyereket "kell" egyszerre szeretnem, különbségtétel nélkül, ami elég nehéz, mert akad aztán mindenféle gyerkőc. A jókislányokat, az osztályelső eminens tanulókat könnyű szeretni ugye? És mi van a többivel? A rossz tanulóval, a hiperaktívval, a verekedőssel, a magatartászavarossal? Nekik talán még több szeretetre van szükségük. Igyekszem minél jobban megismerni őket, és mindenkit a maga módján elfogadni, szeretni.

Így van ez a saját gyerekeimmel is, mindegyik egyformán fontos nekem, de mindegyiknek másképp mutatom ki a szeretetemet, mert mindegyiknek másra van igénye. A nagyfiamat nem lehet ölelgetni, azt nem szereti, inkább hogy együtt viccelődjünk, bohóckodjunk, neki az kell. A középső, a problémás fiam érdekes módon nagyon bújós, egy nagy ölelés mindig jót tesz neki. A kicsi lányom meg nagyon szereti, ha kettesben beszélgetünk, csak mi csajok.

Szóval minden gyereknek mások az igényei, másképp fejezik ki magukat. Anyukák, igyekezzetek minél jobban megismerni a saját gyerekeiteket, minél közelebb kerülni hozzájuk, és nap mint nap éreztetni velük, hogy mennyire szeretitek őket, akkor is ha rosszak, és akkor is ha nem. A gyereknek szüksége van a feltétel nélküli szeretetre, hogy őt elfogadják olyannak, amilyen.

Sok türelmet és minden jót kívánok nektek a gyerekeitekhez!