Ti mit csináltok amikor idegileg teljesen kikészültök 1 vagy több gyerkőc mellett?

Egy gyerek van, 8 hónapos, szerencsére ritkán, de néha felmegy a pumpa. Ilyenkor egyszerűen beteszem biztonságos helyre (járóka, rácsos ágy) és kimegyek a bébiőr kíséretében rágyújtani meg tíz percig egyedül lenni.

Mondjuk szerencsém van, mert a férjem maximálisan ellátja, amikor itthon van, ritka, ha fáradt és kivonul. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor hétvégén néha egy napra átveszi, akkor ő ugrál hozzá.

De a sport is segít. Edzőterembe járok, de a kick-boxot is tervezem újra elkezdeni, az régen a munkahelyi stresszre is jó volt, meg jól is aludtam utána :)

"Éreztesd vele, hogy még mindig ő a fontosabb neked"

Ezt hogy érted, utolsó? Mindkettő egyformán fontos, nem?

Teljesen megértelek. Nekem 3 gyerekem van, másfél év mindenhol a korkülönbség. Mikor még csak ketten voltak nálunk is mindennaposak voltak ezek a szituációk. Volt, hogy úgy próbáltam szoptatni a kicsit, hogy a nagyobb közben mellettem fetrengett üvöltve. Persze a kicsi sem evett, aki egyébként is szörnyen rossz evő volt, állandóan gond volt a súlyával. Ami talán kicsit segített, amikor a nagynak meséltem és közben szoptattam a kisebbet, vagy mesét kapcsoltam, a kanapéra ültünk mind, és amíg etettem a másik oldalról ő is hozzám tudott bújni.

Ezt valóban féltékenységből csinálja, és kezd beindulni a dackorszak is. Ezt a helyzetet csak higgadtan érdemes kezelni, semmi más nem ér célt, mert a nagyobb gyerek részéről ez egy segélykiáltás, hogy "hé, én is itt vagyok". Annak ellenére is, hogy nyilván vele is próbálsz sok időt tölteni, de ott a "konkurencia". Ami ezt a helyzetet tudja oldani, az egyrészt az idő, másrészt apró trükkök. Bevonni a nagyot a maga szintjén a kicsi gondozásába, vele lenni, ha a kisebb alszik, és próbálni vele úgy időt tölteni, hogy ketten vagytok.

Több gyerek mellett lesz még sok ilyen helyzet, az ember hozzászokik, jobban kezeli. Még nagyon az elején vagytok.

Egyébként az én férjem is sokszor asszisztálja végig a kanapéról ezeket a helyzeteket. Ha indulatosan kérem valamire, akkor nálunk is vita van. Ha higgadtan megmondom mit várok, akkor szívesen segít. Vannak pasik, akik így vannak bekötve. Beszélj neki az érzéseidről, némileg fejleszthetőek :). Neked pedig jót tesz egy 10 perces séta, egy forró fürdő, egy kis sport, ha a gyerekek lefeküdtek. A lényeg, hogy lazíts. Hidd el, ilyen szinte mindenhol előfordul.

Sajnálom tényleg hogy kivagy, nem lehet egyszerű 2 kisgyerekkel főleg igy hogy ilyen kicsi a korkülönbség közöttük. Nekem egy fiam van, 1 éves 4 hónapos, volt már néhány alkalom amikor olyan helyzetben találtam magamat hogy nem tudtam hirtelen hogyan kezeljem, rácsapjak, orditsak, hagyjam ott vagy mit?! Nagyon türelmes és nyugodt tipus vagyok, de néha én is azt érzem hogy fel tudnék robbanni.

Én is egyértelműen a féltékenységre gondolnék, viszont próbáld meg a férjedet is jobban bevonni, beszélj neki arról hogy mennyire megterhelő ez igy neked és segitsen be, neki is ideje lenne kivennie a részét a gyereknevelésből.

Játszon vele, vigye el sétálni esténként, lehet hogy fél óra a friss levegőn jót is tesz neki, fürdesse meg, nézzen vele mesét, vegye észre ha nincs rajta pelus stb. És a fiadnak holnap magyarázd el az ő szintjén hogy nem szabad neked rohannia, azt is hogy miért nem főleg hogy a tesója a karodban van. Biztos meg fogja érteni. Sok türelmet és kitartást kivánok,

és hogy nyugodtan, orditásmentesen teljenek a hétköznapok :)

Az enyémek között is 1,5 év van és nem volt egyszerű ez az időszak.

Én azelőtt bolond idegbetegnek tartottam azt aki elmesélte, hogy mindig van otthon műanyag tányér, hogy ha ideges azt vágja a földhöz, mert nálam ilyen soha sem fordult elő. Na hát eljött nekem is az a pillanat, amikor egy elől hagyott konzervnyitót (hiába kértem, hogy tegye el a volt férjem, és amikor megtaláltam nem voltak a közelben a gyerekek) úgy b... tam be a száradó tányérok közé, hogy a nagy része a kukába került nem a polcra.

Egyszer meg ököllel vertem a saját combom, nehogy a folyamatosan üvöltő gyereket bántsam, mert már annyira ki voltam készülve. Ez egy nagyon nehéz időszak és lesz még, pl. amikor a kicsi helyet fog változtatni, nálunk akkor szabadult el a pokol. Más családokban is hallottam, hogy amikor a kisebbik kezdett kúszni, nagyobb ezt nehezen viselte.

Nem tudlak nagyon vigasztalni, még az elején vagy nagyon. Az enyémek már nagyok és miután a kicsi is partner lett a játékban egyre jobb tesók lettek. Most már nagyon könnyű, így utólag nem bánom hogy így alakult mert a kis korkülönbségnek sok előnye is van (ezt ha nekem valaki 10 évvel ezelőtt mondja akkor lehet, hogy baltát állítottam volna a fejébe ott helyben), de az első 3 évben még sírtam is, hogy nem lett volna szabad bevállalni a másodikat.