Gyerek sírásából meglehet állapítani, h. később értelmileg lesz-e problémája?
Én nem hallottam ilyenről.
Az izom gyengeség nem hinném, hogy egyből azt jelenti, hogy baj lesz vele értelmi téren.
Megértem, hogy aggódtok, de én inkább egy másik véleményt is meghallgatnék.
szerintem a sírás nem mentális fejlődéstől/fejlettségtől függ, hanem fizikálistól
ismerős babája határozott kismalac hangú volt újszülötten, pont úgy visított, dehát csak mert kislány, most is "cinege" hangja van, vékonyak a hangszálai
másik ismerős babájának meg volt, hogy "elment " a baba síróhangja, tüdejével préselte a sírást ugyan de nem tudott erővel oá-zni csak amolyan lightosn sírni, látszott is a babán, hogy erőlködik, hogy kitörjön a hangja és nem megy (szóval hasonlíthat ahhoz amikor mondjuk nem tud kiabálni az ember, csak normál beszélni)de ahogy nőtt, az is elmúlt, utána már erősen, hangosan sírt.
mindent összevetve, szerintem az izomgyengeséggel van összeföggésben, nem a mentálissal.
amennyiben viszont az izomgyengeség kihat esetleg a fejlődésére(fej emelés, tartás, kúszás, mászás, stb)amivel ugye párhuzamban alakulnak az agyban az idegpályák, talán akkor okozhat mentális "lemaradást"
(pl nem elég erősek az izmai ahhoz hogy kússzon, így nem kezd el időben kúszni, így az agyi idegpályái is "lekésve" alakulnak ki, amíg viszont esetleg más pályák már megkezdik működésüket, amik az előzőre épülnének..na szóval lehetne ezt keverni, kavarni, lehet benne valami, de kis százalékos esélyes a dolog szerintem abban az esetben ha nem egy kimondottan súlyos(p majdhogynem mogásképtelen)esetről van szó.
*bocsi most látom már 19 hónapos
ha rendben fejlődött(kúszás mászás, nemmaradt ki semmi)akkor szerintem nyugodt lehetsz, nem lesz belőle egy trenorszóló, annyi baj legyen :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!