Ez azt jelentené, hogy nem való nekem még második baba igaz?
Kislányom 11 hónapos, tegnap testvérem itt hagyta 1 napra a 12 hónapos fiát. Hát nem volt könnyű etetni, pelusozni, öltöztetni és közben még a háztartást csinálni. A legrosszabb az altatás volt. Volt pillanat, mikor mindkettő ordított. Elfáradtam még az egy napba is.
Mostanában sokszor vágytam második babára, ez azt jelentené, hogy még korai lenne igaz? Nem bírok kettővel hosszú távon, úgy érzem.
Hát azért lenne 9 hónapod, hogy felkészülj. Tehát a tesó nem így sétálna be az ajtón az egyik napról a másikra, mint a tesód babája. :)
De természetesen, ha úgy érzed, várj! A kicsid úgy is még csak 11 hónapos, nem vagytok elkésve.
Nálunk 4 év korkülönbség van, akkorra érett meg az agyam a tesóra. Nekem így jó, szerintem te is ráérzel majd, mikor állsz nagyjából készen.
nem ,ez inkább ikreknél lenne a felállás amit leírsz
én pl még bébiszitter koromban 20 évesen tapasztalatlanul is elbírtam két (9 hós és 5 éves) gyerekekkel egész nap, egész héten akár segítség nélkül.
Hogy hogy nulla??
te nem hagyhatod tesódnál 1 napra a lányod??
Azért egészen más kettő örökmozgó, járni tudó gyerekkel mint egy újszülöttel és egy nagyobbal.
10 hós volt a kisfiam amikor teherbe estem a kislányunkkal. Most 5 hetes a kislány, kisfiam 20 hós.
Az első 2 hétben itthon volt a férjem, hogy legyen egy kis időm szokni a helyzetet, bemelegedhessek, azóta egyedül vagyok velük és nem annyira nehéz mint gondoltam. Akkor nehéz csak amikor egyszerre éhesek vagy egyszerre kellene a kakist pelust levenni róluk.
A kislány majdnem egész nap alszik, a hátrébb lévő szobában, így kisfiam nem ébreszti fel a kiabálással, játékkal. Összehoztam a napjukat, délben egyszerre mennek aludni így van 2-2.5 óra pihim is. A nagy mellett szinte bármilyen házimunkát megtudok csinálni és játék időnk is. Egyedül engem az zavar hogy nem hagyhatom bárhol ott a kislányt a nagy miatt, pl nem hagyhatom az ágy közepén amíg elmegyek pisilni hanem vissza kell vinnem a szobájába majd újra felvenni a kiságyból ha végeztem.
De ez is megszokható.
Szóval a történtekből ne vond le azt a következtetést hogy nem bírnál el két gyerekkel, kettő hasonló korúval én sem biztos hogy bírnék. :)
1, a tesod gyermeke nincs annyira hozzadszokva, igy persze, hogy gondod akadt.
2 szerintem varj meg par honapot, amig a gyermeked kicsit idosebb less (1,5 hos kb ) es akkor talan lehet kezdeni probalkozni. Szerintem kicsivel egyszerubb, ha a nagyobb gyermek valamennyivel onellatobb (bilizik, ugyesen eszik, konnyen elalszik stb)
Ne ijedj meg a feladattol! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!