Őssejtlevétel. Hallottam hideget-meleget, írnátok tapasztalatokat?
Neten utánaérdeklődtünk, hogy hol csinálják, milyen csomagokból lehet választani, aztán felkerestük a kiválasztott intézményt, ott megkaptuk a papírokat, meg a hűtőtatyót (volt benne minden, fagyiaksit is adtak), azt hiszem a szerződést haza is lehetett vinni, mert szerintem a férjemnek is alá kellett írnia, de tuti, hogy ő nem jött velem.
Tehát semmi extra.
Szülésnél is csak annyi, hogy ha jól emlékszem vettek tőlem is vért, és azt is bekellett küldeni bevizsgáltatni (őszintén már pár éve volt, és az akkor nem épp az a tudatállapot, amikor az ember minden tűszúrást megjegyez:) ), csak azért is gondolom, mert a visszaküldött papírokon rajta van, hogy a tesztek alapján nem vagyok HIV-es :D
Ami tuti, hogy más lesz a normál szüléshez képest: amint megszületett a pici elvágják a köldökzsinórt, és a vért a zsinór anya "felőli" részéből veszik le (tehát a baba ebből semmit nem vesz észre, az a zsinór már csak az anyukából "lóg ki") illetve levágnak egy kb. 10 centis darabot a zsinórból, és azt is a csomagba teszik, ha kéritek, hogy azt is megőrizzék. (ezzel szemben a "sima szülésnél megvárják, hogy a köldökzsinórban megálljon a lüktetés, és csak utána vágják el)
Tehát semmi extra.
Annyi még, hogy szülés után pár órán belül kell telefonálni a futárnak, és ő elviszi a csomagot. Néhány napon/héten belül pedig küldik az intézetből a papírokat (vizsgálati eredmények, meg amiket az orvos mellékelt)
Mi egyelőre nem bántuk meg, és nagyon reméljük, hogy "kidobott pénz" lesz, tehát sose lesz szükségünk arra, hogy felhasználjuk.
Nem vagyok orvos, csak egy laikus.
Nemrég olvastam, hogy pl. leukémiánál nem biztos, hogy segít.
"Hematológusok véleménye szerint, azonban a saját őssejtek ilyen esetekben nem jelentik a legjobb megoldást, hiszen az a genetikai defektus, ami a leukémia megjelenéséhez (az adott sejtcsoport ún. malignus transzformációjához) vezetett, az egyén többi sejtjében, így a köldökzsinórból levett őssejtben is jelen lehet. Így aztán a tárolt őssejtek felhasználása, legfőképpen olyan betegekben képzelhető el, akik a transzplantációhoz szükséges antigének szempontjából, igen hasonlóak a beadandó őssejtek antigénszerkezetéhez, de az őssejtek nem tőlük származnak.
Részletek: [link]
Szóval én már eléggé meginogtam.
20 évig tárolják ugyebár. Vagy kisgyerek, vagy könnyű súlyú felnőtt gyógyításához talán elég lenne az az őssejt.
Nálunk is gördülékenyen ment minden, hasonlóan, mint első is írta. Készségesek voltak, az orvos tudta, mihez kezdjen a dobozzal, a futár meg jött rögvest.
A felhasználásról viszont szerintem nem fogsz itt tapasztalatról hallani, mert Magyarországon csak nagyon kevés esetben (talán egy kézen meg lehetne számolni) használtak fel születéskor levett sajátot. Ha ez érdekel, inkább cikkeket érdemes olvasnod a témában.
Őszintén nem emlékszem, mert a nagyszülőktől kapta a baba ajándékba (válaszhattunk, hogy ez vagy babakocsi, hát nyilván ezt választottuk).
Úgy kértük, hogy a tárolási díjat évente fizetjük.
Én teljes mértékben úgy vagyok vele, hogy inkább legyen kidobott pénz, mint, hogy később verjem a fejem a falba, hogy megtehettem volna, megmenthettem volna a gyerekem, én mégse éltem a lehetőséggel.
Az meg, hogy most még kevés dologra használják, nem jelenti, hogy 20 év múlva is ennyire fogják csak. Pl. olvastam, hogy vannak vele kísérletek, és úgy néz ki, gyógyítható vele a cukorbetegség. Ami ugye elvileg egy gyógyíthatatlan betegség (ma még)
sajnos még arra sincs példa, hogy egy pl. 5-10 éven át fagyasztott sejtet, milyen állapotban tudnak majd felolvasztani! használható lesz majd az valamire is?
én egy orvostól azt hallottam, hogy ha ne adja Isten beteg lesz a gyereke, akkor eladja a házát + a többi vagyonát és a pénzét a legjobb orvosokra költi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!