Kedves Anyukák! Akik terhesen itt voltatok, és kérdeztetek/válaszoltatok nagy félelmekkel, vagy csak tapasztalatokat vártatok; most hogy vagytok?

Lassan 14 hónapos a babám, terhesség eleje óta járok ide. Jól vagyunk, soha nem is volt problémánk :) Volt tejem, szépett szopott, aztán szépen fejlődött (fejlődik), mindig ahogy írja a szakirodalom, szépen eszik most már, még sosem volt beteg, jókedvű nyugodt baba. Nem szoktam kérdezni, csak olvasni, illetve a tapasztalataimat írom le.

Sokkal jobb az élet babával,nélküle olyan unalmas lenne...

Amikor egy kisbaba megérkezik a családba, feldúlja a család egész addigi életét. Ez akkor is így van, ha régen várt kincsként érkezik, hiszen a nap 24 órájában ő uralja az otthoni teendőket...

Amit számomra első gyerekes szülőként a legnehezebb volt elfogadni, az a nem-alvás. Az első napokban még küzd az ember, de ahogy múlnak a hetek, már szó szerint bármit megadna az álmos anyuka néhány nyugodt óráért, hogy végre úgy hunyhassa le a szemét, hogy az legalább pár óráig csukva is maradhasson.

Aztán ugye ott a felelősség, meg a sok aggódás, vajon eleget eszik-e, vajon normális-e, hogy álmában össze-vissza szuszog, és néha végtelenül hosszú másodpercekig nem is vesz levegőt... Az ember figyeli azt a pici, törékeny csöppséget, és szanaszét aggódja magát.

Aztán ahogy telnek a hetek, hónapok, szépen lassan beáll az új rend a család életében, és ha szerencsénk van, kb a baba fél éves korában boldogan tapasztalhatjuk, hogy végre újból átalhattuk az éjszakát! :) (Persze nem minden éjjel, de legalább néha!) És közben látjuk, büszkén tapasztaljuk, hogy a szemünk fénye napról-napra egyre ügyesedik, és elolvaszt bennünket egyetlen mosolyával.

Minden nap hihetetlen ajándékokat kapunk a gyermekünktől. Miénk az első mosoly, az első gügyögés, és általában, minden "első", a mi büszkeségünk. Számomra mégsem ez a legfontosabb...

Az én fiam most lesz két éves. Már szavakat mond, énekel, táncol, szerel, úszik, igazi ügyes, okos kisfiú. A legboldogabb mégis akkor vagyok, amikor reggel arra ébredek, hogy megsimogatja az arcom, és közben azt súgja a fülembe: "Ébjesztő...!" Vagy amikor a kertben letép egy szál virágot, és odahozza nekem, hogy "anyáé"... Vagy éppen akkor, amikor minden ok nélkül hozzám szalad, és megölel, puszit kér "oda", meg "oda", és "oda" is...

Pici babaként is szerettem őt. Szerettem a mosolyát, az illatát, a nyugalmát, amit az arcán láttam, miközben aludt. De az igazi boldogságot most élem át, amióta már képes arra, hogy fölfedezze a világot, és minden csodát megoszthat velem! Egészen más világot ismertem meg általa, amiben még egy fűszál is lehet izgalmas és gyönyörű.

Úgy gondolom, hogy szülővé az ember a gyereke által válik, és bizony idő kell ahhoz, hogy az ember beletanuljon az új szerepbe. De minden éjszakai virrasztás, minden egyes fárasztó nap ezerszeresen megtérül! Ez így működik, amióta világ a világ. Innen meríthet az ember energiát, amikor úgy érzi, már nem bírja tovább, és elfáradt.

Nálunk bármikor jöhet a második gyerkőc, mi felkészültünk rá. Legfeljebb újból ismerősként köszöntjük majd a karikákat a szemünk alatt... :)

nagyon szépet írt a második válaszoló,még könnyben lábbadt a szemem...

nekem most 17hónapos a lányom és ugyanazokat a jó dolgokat mondhatom el mint az 1. ill. 2. válaszoló.első 2hónap nehéz volt a nem-alvás miatt,de utána minden sokkal könnyebb lett.sokkal jobb az élet babával,mint nélüle.bármikor jöhet a következő...

bocsi 3.válaszolót akartam írni...

5.voltam