2 éves kislányom nem hajlandó sem tejet, sem junior italt inni, hová vigyem táplálási tanácsért?
Volt tejérzékenysége, ezért jártunk már gasztroenterológián, diétát írtak ki, teljes tejmentességet, majd lassú visszaterhelést. Több mindent képes azóta már megemészteni: joghurt, sajt.
A következő kontrollig még hónapokat kell várnunk (időpontot így adnak) és addig is szeretném, ha bevinnénk a szükséges tápanyagokat, mert nem nagyon nő, hízik a lányom.
Nem is tudom, hogy ebben tanácsot egyáltalán a gasztro-n kapunk-e, hogy mit egyen, ha nem fogad el tejitalt.
Valaki tud addig is mondani valami hasznos ételt, italt, illetve, hogy milyen szakemberhez vigyem, kész vagyok akár magánúton is elindulni!
Köszi
Nem vagyok dietetikus, de a józan ész azt mondatja velem, hogy nem a tejitalon múlik, hogy jól fejlődik-e egy kisbaba, vagy nem. Ha nem iszik tejet, hát nem iszik, van helyette víz :) Én pl kisiskolás korom óta nem eszem gyümölcsöt, csak zöldségeket, mégis élek :)
2 éves gyermeknek már rengeteg mindent lehet enni adni, hogy megkapja a szükséges tápanyagokat.
A tejben (már bocsánat a tejkedvelőktől) szinte semmilyen tápanyag, vitamin nincsen. A tejital ezekkel legalább fel van turbózva, de nem feltétlenül szükséges ez sem.
Kisfiamnál felmerült a tejallergia, ezért most a nyáron elvittem allergiavizsgálatra. Ott mondta a doktornő, hogy tejtermékeket kaphat (joghurt, sajt, tejföl, stb), de a tejet hanyagoljuk. Azt mondta, majd, majd évek múlva próbáljuk meg újra, hogy bírja e már a szervezete. És azt is mondta, ha többé nem iszik tejet, akkor sincs semmi. Kismillióan nem szeretik és nem is isszák, mégis egészségesek.
Nem azért nem hízik a lányod, mert nem kap tejet, ez oltári butaság. Lehet, hogy pont az allergia miatt nem hízik. Kontoroll nélkül semmit nem adnék agyereknek, amire az orvos nem bólint rá.
Figyelj oda a változatos étrendre, sok zöldséggel, gabonával (lehetőleg teljes kiörlésű legyen), hússal, hallal kínáld. Minden nap kapjon gyümölcsöt, tejterméket (ha szabad). Ne igyon szörpöket, bolti gyümölcsleveket, mert azok is csak eltelítik és csak a normális étel rovására mennek. Igyon inkább vizet, ízesítetlen gyümölcsteát.
Lehet, hogy most ez furin hangzik, amit leírtam, pedig semmi extra, csak egy egészséges életmód.
Nem azt mondom, hogy többé nincs csoki, süti. Ilyesmit a fiam is minden nap kap, csak éppen a főétkezés után.
Köszi!
Utolsó, igen, ez így működik, abszolút egészségesen eszik, csak a gasztro-s doktornő mondta, hogy valami tápszert vagy tejet mindenképpen innia kell, védőnő meg azt mondta, amit ti, hogy nem lesz semmi baja sem.
De ha továbbra sem hízik, akkor csak ki kell vizsgálni, amúgy nem vékony ő, csak 1 évesen 10 kiló volt, másfél évesen 11,5 és most lesz két éves és most is 11,5, tehát fél év alatt igaziból nem hízott, s nőni sem nagyon nőtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!