Szigorúan tartottad a fokozatosságot a hozzátáplálás elején?
Figyelt kérdés
2010. jan. 15. 08:22
1/7 anonim válasza:
Igen.
Tápszeres volt a lányom igy a hozzátáplálást 4 hónaposan kezdtem de mindent fokozatosan az "előirások" szerint adtam.
Üdv 17 hónapos kislány anyukája
2/7 anonim válasza:
Először igen, aztán nem. Tápszeresek a babáim, 4 hónaposan elkezdtük, szépen fokozatosan, almával, gyümölcsökkel, de az nem kellett egyiküknek sem, aztán a zöldségek közül csak a sárgarépa, krumpli jött be, ezeket variáltam hozzá kis gyümölcs (úgy megették). Aztán 4-5 hét után mikor kiváltottunk egy étkezést hirtelen megváltozott valami, mert 4-5 kanál után nem kellett már nekik ez sem. Tartottam két hét szünetet, és aztán újra kezdtük,gondoltam majd megint minden elölről. De a második nap már annyira akarták enni, hogy nem foglalkoztam vele, ettek amennyit akartam. (előtte már úgyis végigkóstolgattunk mindent) Most már szinte mindent esznek,ami a koruknak megfelelő, jóízűen. Pedig előtte már azt hittem, az én babáim tápszert fognak csak enni 10 éves korukban is...
3/7 A kérdező kommentje:
Kedves második, és azt megkérdezhetem, hogy amikor sokat ettek, utána nem láttad rajtuk, hogy besokalltak volna? Mi is kb úgy voltunk, hogy egy hét szünetet tartottunk és a kislányom tegnapelőtt szószerint teleette magát, tegnap 3szor! kakilt, és ma nem hajlandó enni. Remélem nem csináltam bajt...
2010. jan. 15. 09:59
4/7 anonim válasza:
AZ én fiam tett a fokozatosságra, már a második alkalommal reklamált, hogy adjak még. Adtam, tele is ette magát, alig bírt pihegni. Négyszer kakilt, és kutya baja, igaz pl. a sárgarépa egy az egyben felismerhető volt:) Mondtam a dokinak, azt mondta annyit adjak neki amennyit kér. Kipróbáltam, és amikor elég volt neki, akkor kilökte a kaját a nyelvével, majd összeszorította a száját. Úgyhogy ha a kicsikéd kérte, akkor nem lesz baja, ne aggódj. Ha valamire nincs szüksége, akkor azzal találkozol a pelusban, ennyi. Jó babázást!
5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a választ, megnyugodtam.
2010. jan. 15. 10:14
6/7 anonim válasza:
Szia!
Nalunk is ez volt.
Az almat,sutotokot,tejpepet hagyta h "kostoltassam" de kovetkezo alkalomkor mar kovetelte igy adtam neki.
Ugy h nalunk nem igazan volt kostoltatas.
7/7 anonim válasza:
hát az az igazság hogy még nem tápláltam hozzá, de ígérem tartani fogom:P:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!