Előfordult már olyan veletek, hogy a baba mellett nem tudtatok főzni?
Figyelt kérdés
11 hónapos, 1 órát alszik délben, egyébként meg szigorúan 'őriz', ott kell(ene) ülnöm mellette a szőnyegen. Volt már veletek ilyen? Ez csak átmeneti, ugye? :-)2010. jan. 13. 10:43
1/11 anonim 



válasza:





Mintha én írtam volna.Az én én fiam pont ilyen.13 hós.déelőtt alszik még egy fél órát,akkor kapkodok ezerrel.Nem tudom mi lesz ha már nem alszik délelőtt,azt hiszem befizetek valahova menüre!:)
2/11 anonim 



válasza:





Igen! Az enyém is ennyi idős, és volt már, hogy végül pizzát rendeltünk, mert egyszerűen nem tudtam főzni.
Előfordul.
Sőt! Olyan is volt, hogy hulla fáradt voltam az éjszakázástól (fogzik), és muszáj volt napközben nekem is aludnom a manóval. Hát ilyenkor ugye elveszik az az idő, amit egyébként főzéssel töltenék.
Mondjuk nálam már van a fagyasztóban kész kaja az ilyen vészhelyzetekre.
Meg szoktam venni tartalék virslit, aztán legszorultabb helyzetben azt "bevetem".
3/11 anonim 



válasza:





Javaslom a hordozókendőt, nálunk bevált. :-) Ha nem akar nélkülem lenni a lányom, a hátamra kötöm és már jól is vagyunk. Olyan is van, hogy az etetőszékébe ültetem, mondókázunk, énekelünk, közben én főzök. Általában megoldható a dolog.
4/11 anonim 



válasza:





Az enyém még csak 6 hónapos,de születése óta rendeljük az ebédet,annyi idöm van,hogy átveszem és gyorsan megeszem.
5/11 anonim 



válasza:





Az én kisfiam is ennyi idős, és ugyanez a helyzet, mint nálatok! Azzal megspékelve, hogy ő délelőtt már nem, csak délután alszik fél órát, és ennyi a napközbeni alvása! Én is kiviszem magammal a konyhába. Vagy a műanyag tálakkal, üdítős flakonokkal játszik, vagy etetőszékben beszélgetünk, de van járókánk, amiben ideig-óráig elvan. Segítség hiányában muszáj volt valamit kitalálnom, mert a főzést viszont mindenképpen meg akartam oldani. Szeretek én főzni a férjemnek. Persze nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy mikor hazaért ő segített, vagy babázott, amíg elkészült a vacsora! Kitartás! :)
6/11 anonim 



válasza:





hajaj... Áttértem az esti főzésre. A két gyerkőcöt (23 és 11 hó) kb. fél tízkor lefektetem, és akkor gyorsan megfőzöm a második menüt, vagy ha olyat csinálok, ami frissen az igazi, akkor csak előkészítem, pl. a húst bepanírozom, stb. Másnak így el tudunk menni délelőtt sétálni, és akkor ők is sokkal nyugodtabbak. Ha délelőtt főznék, olyan hisztik lennének, hogy csak na...
7/11 anonim 



válasza:





Nekem sose volt ilyen, most 14 hónapos. Nekünk a nappali és a konyha egymásba nyilik így beraktam a járókába és ott volt míg főztem, vagy felültettem magamhoz a pultra ha nagyon sírt.
8/11 anonim 



válasza:





Ajaj, ne is mondd. A karácsonyi bejglit kb 5 óra alatt tudtam megcsinálni Vele :) úgy 10 percre le is kötötte, amikor az etetőszékébe ültettem és kapott egy darab tésztát, amiből csigát formáztam neki. (15 hónapos)
9/11 anonim 



válasza:





Szia! Hát én azt hittem csak én vagyok így ezzel a dologgal, mert a környezetemben lévő babás anyukák mind meg tudnak főzni :( 10 hónapos a lányom de ha nem ülök mellette a szőnyegen felmászik hozzám a konyhába és onnantól egyszerűen nem tudok főzni mert csak a nadrágomat húzkodja. Szerintem ha már elindulnak maguktól könnyebb lesz mert akkor már oda megy ahova ő akar menni és lefoglalja magát. Legalábbis én ezzel nyugtatom magam :))
10/11 anonim 



válasza:





Ezt már olvasgattad?Hátha segít.Elfoglalt anyukáknak szól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!