Tudtátok, mibe vágtok, amikor gyereket vállaltatok?

Én is egyetértek az utolsóval, mert nekem is folyton panaszkodnak, és ehhez képest sokkal jobb az egész. Bár, mások panaszkodtak egyetem alatt is, munkahelyen is panaszkodnak, panaszkodnak a párkapcsolatukról, családjukról. Nekem meg mindezzel szerencsém volt.

Én azt hittem, sokkal rosszabbul fogok kinézni szülés után, de nem. Azt hittem, hogy nehezebb lesz ez az egész, de szerencsére van sok segítségem, és a cégem is nagyon támogató.:) (van saját bölcsink, ovink, ez nagyon biztató)

Én azt hittem, hogy minden cuki babaruhákról, közös szuper programokról, sok játékról fog szólni. Én nagyon elvoltam tévedve.... Nem volt mostanában kisgyerek a családban sem baráti körben, így egész más képem volt az egészről.

Aztán jött a valóság... a nem alvás, a hasfájás, a sok sírás, a gátfájdalom, ezek mellett a háztartás, főzés és még legyek jó fej a férjemmel is...

4 hetes volt a kisfiam amikor annyira kibuktam hogy egész héten sírtam, éjjel nappal, kikészültem, idegileg-testileg-lelkileg...

Aztán fel kellett dolgoznom a nagy pofára esést, 1 éves volt a kisfiam amikor azt mondtam hogy na talán most már jól vagyok.

Másodiknál már igen ;)

Viccet félre téve, amikor problémás napunk van, azt elég nehezen élem meg, sokszor vagyok fáradt, türelmetlen is szoktam lenni (főleg mikor a 4,5 éves huszadjára is megkérdezi, hogy mi????), de összességében nem sokkal nehezebb mint amire számítottam.

mivel én egyedül kényszerültem vállalni, fel voltam készülve a legrosszabbakra, hogy segítség nélkül, fájó sebekkel, félhullán, kialvatlanul, lakásba zárva kell ellátnom egy teljesen rám bízott babát.

ehhez képest, 3. napra volt tejem, nem fájt semmim, sőt 3 nap múlva hasam sem volt, a kórház sokat segített rendszert beállítani, magabiztosan mentünk haza.a légzésfigyelő is megnyugtat.rámtalált pár régi rokon.

én most is élvezem a babázást.

egyzser estem kétségbe, amikor nagyon sokat sírt és már mindent próbáltam és úgy éreztem tehetetlen vagyok abban, hogy elmúlasszam a baját, fájdalmát, amikor végre csend lett, akkor jött ki rajtam és elsírtam magam.

és még au pair koromból meg pont arra voltam büszke, hogy pikk-pakk elmúlasztom a babasírást, mindenre ráérzek. erre az én babámnál..