Mit mondjak arra amikor sír a pár hetesem és felveszem azt mondják, el lesz kapatva, meg anyás lesz? Jóhogy meg nem tiltják hogy felvegyem a saját gyerekem!

En az elkapatos szovegre egy ido utan csak annyit mondtam, hogy nem baj, ha igy lesz, a mi gondunk lesz. Hat, nem lett elkapatva, pedig folyton kezben volt. Most finoman azert ezt mindenkinek az orra ala dorgolom, hogy na ugye, hogy nem volt igazuk... :) Biztos nehez lenyelni ezt a bekat, de mar nem nagyon osztogat senki tanacsokat. :)

Akkor ez onzes. En megmondanam nekik, hogy a baba most fontosabb es ok alkalmazkodjanak hozzatok. Majd eljon az az ido is, amikor mar forditva is mukodik, de az nem most van. Nem kell magyarazni semmit. A te otthonod, a te gyereked, ugy csinalod a dolgokat, ahogy szerinted helyes. Ha nem tetszik nekik, hat igy jartak.

Ismerős a téma, nálunk mikor anyósomék jöttek legelőször a fiamat megnézni FELKELTETTE. Teljesen kiakadtam, gondolhatod. Annyit megengedtem, hogy bemenjen megnézni nem gondoltam hogy ezzel rosszat csinálok. Erre ő kivette a kiságyból minden kérdezés nélkül az alvó fiamat. Persze felkelt és sírt szegény torka szakadtából. :( Én akkor megmondtam neki, hogy merre hány méter. Férjem mellém állt. Most 11 hónapos és egyfolytában azt hallgatom tőle, hogy ő még ilyen elkényeztetett gyereket nem látott és folyton rajtam lóg. Ami persze nem igaz, csak tőle menekül mert iszonyatosan erőszakos vele. Ha játszik odamegy és felkapja stb. Már szinte meg sem hallom a megjegyzéseit....

Nekem is ezt mondták az ismerősök, én csak annyit mondtam, hogy hálistennek :D van neki anyja meg apja is aki ringassa :) meg amúgy is az én bajom. Amióta megszületett minden nap 2-3órára bejön apósom babázni, imádja. Anyósom dolgozik, de ha erre jár mindig bejön 1-2órára. Péntek délutántól vasárnap délutánig náluk van mindig. Igaz beleszólnak meg van amit máshogy csinálnak mint mi de én örülök, hogy ha pl felsír elég ha meglátja apósomat rögtön lenyugszik mert tudja hogy mindjárt ölbe lesz. Amikor jönnek hozzá legalább mindent elrendezek, takarítok, főzök, magamra is jut idő bőven. Pedig nem első unoka nekik mégis sose hagyják sírni.

Nekem egyik fülemen be, másikon ki az ilyen jótanácsok. Annyira sokszor nem találkozok velük, hogy megérje nekem vitába bonyolódni. Az elején kiakadtam tőlük, főleg az anyám és nagyszülői korosztály jön ilyen szöveggel, csupa olyan ember, akinek gyereke, unokája van már és elszörnyedek, hogy tényleg, ezek az emberek szerették egyáltalán azt a nyomorult gyereket? Volt aki rácsukta az ajtót az üvöltő csecsemőjére és váltig rá akart engem is venni erre. Meg hogy ne ringassam, mert összerázom. :D Tegyem külön ágyba, külön szobába... Mindenbe úgy gondolják, hogy beleszólhatnak. A kiságya az ágyunk mellett van, nincs fél oldala, de sokszor még abban sem aludt el, csak a karomban. Életem leggyönyörűbb időszaka volt, csak azért szoktattam mégis a saját kis ágyába, mert különben a légzésfigyelő nem működött volna és mert előfordulhatott volna, hogy ráfekszem. De most, hogy lassan át kell tegyük a nagyobb rácsos ágyba, azt is odahúzzuk majd az ágyunk mellé. Mert mi így vagyunk boldogok, hogy ott szuszog mellettünk. És hogy ne vegyem fel, ha sír...és hogy anyás lesz...Hát legyen. Az én pici babám nagyon anyás, és ennek örülök. Jobb lenne egy autista baba, aki nem szeret kézben lenni??? A mi kisbabánk mindig kézben van, ha ébren van, nem mondom hogy ez könnyű, de az érzés elmondhatatlan. Teljesen összenőttem vele és tudom, hogy eljön az idő, amikor majd leválik rólam és ezért inkább kiélvezem minden pillanatát, hogy annyira velem akar lenni. Olyan ritka az életben az a kapcsolat, amikor ennyire vágynak utánunk, tegyük tönkre azzal, hogy lerázzuk magunkról, mint valami terhet? Akkor lesz elkapatva, ha mindent szabad majd neki. Ha szemtelenül beszélhet a felnőttekkel, ha bánthatja az állatokat, ha más gyereket bánthat, ha mindig az lesz, amit ő akar - de ha szüksége van anyára és anya ott lesz neki, attól nem lesz elkapatva soha.