Letudnátok írni, hogy mit éreztek a babátok iránt? Első babánál illetve másodiknál volt különbség?

Amikor megtudtam,hogy jönnek akkor előszőr nagyon megijedtem. Az első pár hétben amíg a 12 hétig meg nem láttam őket nagyon hullámzó volt a hasngulatom és az érzéseim is. Aztán jött a feltétel nélküli szeretet amikor már el sem tudom képzelni az életem nélkülük.

Hát én leszek a lepontozott rossz leendő anya...de én egyenlőre inkább ijedtséget érzek.Nagyon akartam 1.5 év után jött, nagyon akarom most is és beleőrülnék ha valami baja lenne, hihetetlenül aggódós lettem, és közben nagyon félek a változástól, mit csinálok vele stb. Semmi segítségem , életemben nem fogtam babát, minden barátom elköltözik ebben az évben ....fogalmam sincs mi lesz velünk.

Nem akartam írni, de a 3. hozzászóló miatt írok, sőt talán neki írok :) Szülés előtt életemben nem volt gyerek a kezemben, sőt igyekeztem magam távol tartani tőlük mert nem tudok a gyerekekkel mit kezdeni. A terhességem teljesen problémamentes volt, szülésig dolgoztam, nem is éltem bele magam úgy igazán, elfogadtam azt az állapotot hogy egyre nagyobb a hasam és kész. Nem éreztem szeretetet, inkább furcsa volt az egész. A gyereket akartuk, tervezett baba volt, már régóta együtt vagyunk a párommal, és családot szerettünk volna, úgy voltam vele hogy majdcsak kialakul. Szülés után sem öntött el az anyai szeretet, örültem hogy túl vagyok rajta, de azért gyönyörködtem a fiamban, őt láttam a legszebbnek az összes közül a kórházban. Itthon aztán egymásba szerettünk, 2 hét múlva amikor elkezdődött a pocakfájás, már vele sírtam. Azóta ez a szeretet egyre csak erősödik (pedig már ennél jobban tényleg nem lehet!!!!! :) ), most másfél éves, aranyosan beszél, aranyosan játszik, szokott minket szórakoztatni mert látja hogy nevetünk rajta, a legjobb fej a világon. Ja teljesen egyedül vagyunk mi is a férjemmel (aki mellesleg kora reggeltől későig dolgozik), rokonok messze, barátok Bp-en, mert onnan költöztünk vidékre még szülés előtt. Nem mondom hogy egyszerű, de túl lehet élni. Most vagyok 6 hónapos terhes a második kisfiunkkal, hát én is sokat változtam, alig várom hogy megszülessen, biztos olyan gyönyörű lesz mint a bátyja :) Még nem szeretem annyira mint a "nagy" fiamat, hogyan is lehetne, hiszen csak ultrahangon láttam, nem ismerem, de majd hamar kialakul ez is. De azért nagyon várom, csak legyen egészséges, és akkor minden rendben lesz, kerek család leszünk. Szerintem az anyai szeretet fokozatosan alakul ki, egyre és egyre erősebb.

Második válaszoló vagyok. Parázni én is szoktam. Meg kiborulni is meg néha azt mondani elég volt. Ezek mind mind természetesek. Nem rózsaszín köd az egész. De ők ketten fiam és a lányom az életem értelmei. Az az igazság, hogy vagy rózsaszín kódként írják le a dolgot vagy nagyon nehéznek. Reálisan a kettó között valahol,mert ami rossz azt megszépíti a jó amit a közös pillanatok hoznak.