Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » A babám étkezésévek, súlyával...

A babám étkezésévek, súlyával négy hónapos koráig semmi gond sem volt. Négy hónapos kora után harmadára csökkent a súlygyarapodás, sőt, az utolsó hétben összvissz 50 g volt. Mi történhetett? Mit tegyek?

Figyelt kérdés
A védőnő tanácsára anyatej mellett adok neki tápszert is, de alig eszik. A cicin is csak lóg egész nap, de valójában nem is eszik, pedig azért van valamennyi tejem még. Már nem tudom mit csináljak. Két-három hete ismét felkelünk éjszaka enni, pedig már leszokott róla. Most éjszaka háromszor sírt fel, és enni kért. Azt is észrevettem, hogy a kutacsa teljesen behorpadt. Vizet is próbáltam adni, azt sem akar inni. Tápszert is erőltetni kell, és azt csak úgy tudom vele megetetni, hogy előtte cici, és amikor bealszik (merthogy két perc után mindig bealszik), akkor nyomom a cumisüvget a szájába. De max 30 ml-t tudok vele megetetni. Hiába cirogatom, ébresztgetem közben, nem akar enni és inni. Nagyon aggódom, mit kell ilyenkor tenni? Orvos? Van valakinek ezzel kapcsolatosan tapasztalata?
2008. júl. 7. 11:32
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Szia!Igaz nekem nem volt ilyen tapasztalatom,de jobb lenne elvinni az orvoshoz.ő megmondaná,hogy mi a teendő!Sok sikert!
2008. júl. 7. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
lehet h csak a meleg de szerintem vidd orvoshoz!!! reméljük nincs baj de ez nem normális. legalább te is megnyugszol ha látja doki.
2008. júl. 7. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
48%
Szerintem ne adj neki tápszert és vizet sem, hanem csak cicit, mert elapad a tejed! Utána próbálj még 5-10 percig fejni, hogy fenn maradjon a tejtermelés és azonnal menjetek orvoshoz! Nem kapott Rota oltást?
2008. júl. 7. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Mennyetek orvoshoz, azt hiszem a vashiány okoz étvágytalanságot és fáradságot .Lehet kell neki egy kis vitamin.Vagy probáld a hozzátáplálást,ha kevesebb a tejed gyümölccsel pótolhatod akkor nem kell erőltetni a tápszert
2008. júl. 7. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Az orvos szerint a rota oltás felesleges, mert könnyen átvészelhető a betegség, és 100-ból egy esetben fordul elő, hogy a babát kórházban kell infúzióra rakni a megfelelő folyadékutánpótlás érdekében. Mellékesen 35000 Ft-ot sajnos nem is tudtam volna erre félretenni. De a kakija olyan, mint eddig is. Nem mondhatnám, hogy hasmenésesnek tűnne, ezért nem is gondoltam arra, hogy a rota vírus lehet. Azt hiszem elmegyünk az orvoshoz inkább, nemhogy tényleg valami komolyabb baj legyen.
2008. júl. 7. 12:24
 6/11 A kérdező kommentje:
Ja és természetesen köszönöm a segítségeteket.
2008. júl. 7. 12:25
 7/11 anonim ***** válasza:
Szerintem ha van napi 6-8 pisis (szagtalan ) pelenka, akkor eszik-iszik eleget. 3 hónapos kor után lassul a gyarapodás, hogy ez még belefér-e a normálisnak mondható gyarapodás-csökkenésbe, azt nem tudom, de én a helyedben biztos hogy elvinném a gyerekorvoshoz. Nagyon bízom benne hogy nincs semmi baj, tudod hogy étvágytalanabbak ha jön a foguk, meleg van, stb. Nyugi!
2008. júl. 7. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Mi jún30-án 5 hósak múltunk, és az utolsó hónapban 17 dkg -ot hízott a babám. Két óránként cicin lóg(mindkettőn egymás után) egy jó fél órát, amikor csak tudok akkor fejek, így fenn tudom tartani a tejet, de mindig oda kell adjam neki, de mindig szopi előtt adom a pótlást. Hajnalban és az est szopi után másfél két órával tudok a legtöbbet fejni. de a babám vidáman elvan ezzel a súllyal most 5.9kg 3.1 volt a születési súlya ha így haladunk nem duplázza meg 6 hósan. Minden nap fejlődik, mozog most éppen a lábát akarja bekapni. Igyekszem nem aggódni tudom nem könnyű. Mindenféle tejserkentő kapszulát és homeos bogyót bevetek, hogy ne apadjon el a tejem. Nem tudom én sem az okát, de babának nem biztos hogy baja kell hogy legyen. Nappal amikor csak tudod szopiztasd meg, hogy fenntartsd a tejet. Nem kell neki tápszer, mert akkor biztos hogy leépíti a szoptatást. Én is nagyon küzdök, de nem adom fel, a jövő hónaptól lesz már más is, de szeretném 1 éves koráig szopiztatni. Zsuzsi
2008. júl. 7. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Az utolsó hozzászólás nagyon megnyugtatott. Tiszta ugyanígy állunk. Akkor talán nincs is baj, egyszerűen vannak ilyen babák. Mi július 2-án voltunk 5 hónaposak, és 3100-as születtünk. Nagyon hasonló a helyzetünk. Akkor neked is kívánok kitartást, és én is igyekszem nem elkeseredni, hanem szoptatni, hacsak lehet.
2008. júl. 7. 17:30
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Az én babám 6 hónapos, nekünk is 4 hónapos kora óta van gond a súlygyarapodással. Mindig csak a minimumokat hízza v. az alatt és semmit sem tudtam beleerőltetni anyatejen kívül. Tápszert egy kezemen meg tudom számolni, hogy a 2 hónap alatt hányszor fogadott el, pedig szükséges lett volna, mert délutántól már alig volt tejem. Ő olyan kis beletörődős baba, annyit eszik amennyi van. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy lehet, hogy nem evett keveset, csak én éreztem úgy ezt cáfolom, mert kaptunk a dokitól mérleget és délután ill. este 50-80 ml között evett és nem volt meg a napi könyv szerinti adagja. Viszont ő is újra felkelt éjszaka 4 hónapos korától 1*, pedig előtte már átaludta. Nagyon jókedvű, vidám baba, úgyhogy végül annyit mondtak, hogy valószínű tápláló a tejem és neki kisebb mennyiség is elég. El kellett volna kezdenem 4,5 hónaposan a hozzátáplálást, de 1,5 hónap alatt annyit értem el, hogy vizet és gyümölcslevet elfogad. Aztán 3 napja tört meg a jég, azóta eszik gyümölcspépet, mindennek érdekli az íze, akármit adok neki "megcuppogja", úgy látszik mostanra ért meg rá. Ja, és két hete visszaállt teljesen a tejtermelés is, már nem marad éhes szopi után. Most 6500 g, 3150 g-mal született, más ilyen korú babák már 7-8-9 kilók..., de nem baj, mert így is gyönyörű. Ezt csak azért írtam le, hogy lásd vannak ilyen babák, én is idegbeteg voltam, pedig utólag látom felesleges volt, tudják ők, hogy mennyit kel enni. Viszont a vizet próbálgasd, még ha egy-két korty, az is jó v. a gyümölcsleveket is nyugodtan adhatod, ő sem volt odáig érte, de pár nap alatt elfogadta és megszerette. Fel a fejjel!
2008. júl. 8. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!