10 hónapos a kisfiam. A bútorok mellett lépeget ill. ha fogjuk a kezét. Kell-e már "igazi" cipőt vásárolnom neki? ha igen, akkor milyet ajánlotok? Mely dolgokra figyeljek?
Otthonra nem kell.Ha elindul magától,otthonra akkor sem kell,csak ha lúdtalpas már most vagy bármi ilyesmi.Kézen fogva nem szabad lépegetettni egyébként.
Olyan cipő kell majd,ami rendesen tartja a bokáját és minőségi,nem kínai boltos.
Ne fogd a kezét!!! Ha nem tud egyedül menni, akkor nem megy és kész. Majd mehet vele a nevelési tanácsadóba fejlesztésre.
Mivel még nem tud járni, inkább arra figyelj, hogy ne fázzon a lába és azért homokozóba le tudd tenni, tehát legyen normális talpa is. De ez még azért nem olyan igazi cipő is, amint amiben majd járni fog.
Muszáj,hogy egyedül tanuljon meg járni, ne kézen fogva.
Én csak akkor vettem a kisfiamnak, amikor már elindult, tehát önállóan ment. A fiam 10,5 hónaposan indult el, 11 hónaposan vettem neki a cipőt, mert akkor már az utcán is stabilan tudott sétálni. Előre semmiképp ne vedd meg a cipőcskét, mert ilyen picinek még elég gyorsan nő a babák lába.
Arra figyelj, hogy ha a babádnak semmi probléma nincs a lábával, akkor ne legyen a cipőben haránt emelő. Vehetsz suplinált cipőt (szamos, vagy supi, de ez sem életbe vágóan fontos.
Az első cipőcske legyen jó minőségű, lehetőleg bőr cipő. Mi nagyon szeretjük az Elefanten cipőket, ezeknek a belsejük is bőr. Kisfiam első cipője ilyen volt, ma már 3 éves, de minden szezonra ezt veszem neki.
Bentre nem kell neki cipő, a legjobb, ha mezitláb (vagy zokniban) tanul meg járni, így tud a legjobban kialakulni az egészséges talpboltozat. Ha kint leteszed, ahol kell cipő, akkor lehetőleg puhatalpú cipőt vegyél, ami még véletlenül sem szupinált, vagy bokatartós stb, ez egészséges babáknál kifejezetten káros lehet.
A kézen fogva vezetgetés is valóban káros, főleg egy 10 hónaposnál. Akkor tudnak helyesen fejlődni az izmai és az egyensúlyérzéke, ha önállóan tanul járni, stabil dolgokba (pl bútorokba) kapaszkodva. Persze ha alkalmanként pár percre megfogod a kezét és úgy "járatod" az még önmagában nem lenne baj, csak az a gond, hogy ezt a babák ugye élvezik, és ha megszokták, akkor kikövetelik. Valamint ebben a korban még nagyon nem kellene járásra ösztönözni, nem szabad lerövidíteni a mászós időszakot, mert az később még sok problémához (pl. tanulási nehézségek) vezethet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!