Lehetséges hogy a fiam nem szereti a bebikompot? Vagy csak nem szokta meg?
8hómapos fiam nagyon kevésszer tettem eddig bele kb.5x akkor is 5percet volt el benne es elkezdett sírni.
Lehet hogy nem tetszik neki? Vagy csak furcsa lehet?
Már ül,áll ha a kezét fogjuk lepeget
Nem feltétlenül káros, hagyjuk már ezt!
Nem 24 órát kell benne lennie a gyereknek és nem lesz baja!
Az én lányom egy izgő mozgó és ő is csak többször 5 percet volt el benne!
Lehet, hogy napi 5 perc nem árt még, de annyira meg minek? Főleg, ha nem is jön be a gyereknek?
Miért erőltetitek a járást? 8 hónaposan még inkább korai, mint késő. Majd lesz két szép görbe lába. Elindul, ha itt az ideje. Neki inkább még mászni kéne.
Kedves 4es válaszoló.egyáltalán nem erőltetjük a járást.
Attól mert 2-3naponta 4-5lépést megtesz ugy hogy fogjuk a kezet semmi baja nem lesz.
Es a kérdés sem ezzel kapcsolatos volt.
kedves utolsó. egyáltalán nem hátrány ha a kezét fogva sétál, több orvos megerősítette, de csak akkor hasznos ha ezt ő kéri. az én lányom 7 hónaposan állt fel egy héten belül már bútorok mellet sétált. az ortopéd szakorvos mondta NEM baj ha sétálunk vele, ő jelzi úgy is meddig akar sétálni, az én lányom le is ül ha elfárad. nem km -ket sétál vele a kérdező gondolom.
kedves kérdező. a lányom sem szereti a kompot , ortopéd szakorvos inkább a járássegítőket részesíti előnyben. lányom jobban szereti :)
Lâtom elég sok port kavart a kérdésem.
Szóval:igen, a fiam már egy hónapja mászik.
Viszont az állás jobban tetszik neki.
Amint leteszem a földre egyből lesi a helyen melyik az a bútor,vagy magasabb játék amin fel tud állni.
Ha leülök mellé egyből oda mászik feláll kéri a kezem majd pár lépést arrébb megy.
Votunk strandon ott is egyből a kezemet kérte és a vízbe már indult is befele a vízbe.
Csak úgy húzott maga után
Én nem gondolom hogy erőltetjük neki a járást főleg hogy pár naponta sétál így 4-5lépést
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!