Egyre több mostanában a gyermekbántalmazás! De miért?

Mert míg állapotos,addig édi-bédi pocaklakó,meg babuci,amikor megszületik,akkor egy síró nyűgzsák.Nem lehet tovább folytatni azt az életmódot,amit addig.Foglalkozni kell a gyerekkel,aki képes éjjel is hasgörcsöt kapni és nincs csendben.

Hozzájárul a szegénység és a létbizonytalanság,meg az,hogy az embereket ez érdekli az igazi hírek,a politika helyett

Mert az emberek egy h.lyébbek.. TÉnyleg úgy találsz lassan egy embert akire azt mondhatod hogy normális.

Nekem is vannak fura ismerőseim akik anyák, nem mondom hogy verik a gyerekeket, de az összes csak ordibálni tud szerencsétlen gyerekkel. Én is felemelem néha a hangom, nem állítom hogy nem, de nem óránként mindennap.

Sajnos a mai világban sok család a létbizonytalanságban él, még akkor is, ha esetleg előtte nem voltak gondjaik. A hitelek, minden drágul, a fizetés kevesebb, ez alapjáraton felőrli az emberek idegeit. A folyamatos megfelelési kényszer sem segít, hogy egyszerre legyen valaki anyuka, vonzó nő és megértő társ, jó munkaerő, és még ki tudja, mi minden. Persze mindez nem ok a gyermek bántalmazására, de lássuk be, sokan nem tudnak megbirkózni a mindennapi problémákkal.

Megmondom őszintén, én is sokkal türelmetlenebb vagyok az utóbbi egy évben. Egyedül maradtam a kislányommal, mert a férjem úgy gondolta, ő inkább bulizna és csajozna még kicsit a család helyett. Vissza kellett mennem dolgozni, a kicsi bölcsis lett. Fenn kell tartani a lakást, autót, enni adni a gyereknek, megfelelni a munkahelyen, minőségi időt eltölteni a gyerekkel is, folyamatos pörgés, hogy mikor mit kell befizetni, mit kell venni. Emellett főhet a fejem az alkoholista apám miatt is, mert egyre rosszabb. És én csak egy ember vagyok a sok közül. És igen, bevallom őszintén, hogy kiabálok a gyerekemmel, és türelmetlenebb vagyok vele, mint az indokolt lenne. Mert egy merő stressz az életem. Bele sem tudok gondolni, mit érezhetnek azok, akiknek mondjuk hitelük van, vagy más tartozás, nincs hol lakniuk, és hasonlók. Nekem szerencsém van, van lakás, hitel nincs, és így is iszonyat nehéz.

Mondom még egyszer, nem védeni akarom a gyermekbántalmazókat, egyszerűen csak eljutott oda a világ, hogy az emberek képtelenek nyugodtan, békében élni. Ez nagyon szomorú. És nem vagyunk egyformák, máshogy viseljük a stresszt, a nehéz életet. Van olyan, aki nevetve veszi az akadályokat, van, akinek meg eldurran az agya, és ordít a gyerekkel.

Nem hiszem, hogy több lenne. Csak nagyobb figyelmet kap.

Nálunk az iskolában szinte minden gyereket vertek ilyen-olyan módon a szülei: kézre csapás, pofon, pálca, szíj, kukoricán térdelés stb. A kutyát nem érdekelte, pedig védőnő is orvos is tudott pár esetről.

Az 5. válaszolóval értek egyet. Régen is volt, de most nagyobb figyelmet kap.

Az is igaz, hogy türelmetlenebbek az emberek és hamarabb felcsattannak, de az, ami már gyerekbántalmazás, az szerintem nem több.

Szerintem, már az elején ketté kell választani azt, amit konkrétan gyermekbántalmazásnak nevezünk, és azt, mikor a szülő egyszer-egyszer rácsap a gyerek kezére, vagy fenekére. Ma már hajlamosak vagyunk azért kissé túlreagálni a dolgot, hiszen kifejezetten divat, hogy a gyerekek lelke szent és sérthetetlen, első a fejlődésük, és hogy az akaratukat kibontakoztathassák. Így mikor egy-két feszültebb szülőnél elpattan a húr, és rásóz a gyerek fenekére, hogy méltóztasson már nem benyúlkálni a kerítésen, mert a kutya tőből harapja le a karját, akkor már hamar rásül a bélyeg: gyermekbántalmazó.

A konkrét gyermekbántalmazásra hadd ne írjak példákat, de amikre a Kérdező célzott, az már tényleg abba a kategóriába tartozik. Mostanság nyilván feszültebbek, idegesebbek, nem tudják a problémákat kezelni, kiborulnak, és olyat tesznek, ami több a soknál. Ez eddig is jelen volt, csak a média jobban fölkapja a témát, mert "divatos témának" számít. Ha jobban belegondolunk, mindenki gyerekkorában voltak olyan osztálytársak, ismerősök, akik nagyon zűrös családi háttérrel voltak "megáldva". Csak akkoriba ezzel maximum a pedagógusok és a gyermekvédelmisek foglalkoztak.