13 kerületi anyukák, a bölcsi beíratás valóban így zajlik, vagy van kiskapu?
Jah, de van munkahelyem, nem ez a gond, csak érdekelt, hogy tényleg olyan hamar mennek itt a dolgok, és tényleg lesz-e helye, amikorra kell?
Tehát akkor ha azt szeretném, hogy 2 évesen kezdjen, akkor elég, ha 1-2 hónappal előtte beadom a jelentkezést, elkezdi a bölcsit és akkor a munkahelyemen pedig elkezdem kivenni a felgyűlt szabit, és addigra be is szokik?!
Szerintem akkor így jó?
És melyik bölcsibe jártok egyébként?
Azt írtátok be elsőnek, mert láttam, hogy többet is be lehet írni..nem mintha ismerném bármelyiket is :)
Egyébként meg lehet előtte nézni őket, hogy azalapján jelentkezzen valaki? Vagy amelyikhez közelebb lakunk, azt érdemes beírni?
Bocsi a sok kérdésért, de nagyon nem vagyok otthon ebben a témában! :)
Hát a honlapon pont azt írják, hogy nincs körzesítés, tehát beírhatok többet :)
"A szülőknek tehát be kell nyújtania a kitöltött formanyomtatványt, amelyben megjelölik azt, hogy melyik intézményt választják. A bölcsődék esetén a kerületi önkormányzat nem alkalmaz körzetesítést, azaz nincsenek előre meghatározva, hogy a lakások címük szerint melyik telephelyhez tartoznak. Éppen ezért mindig aszerint érdemes választania az édesanyának és az édesapának, hogy melyik helyszín található a legközelebb otthonukhoz, esetleg munkahelyükhöz. Lehetőség van arra is, hogy több bölcsődét nevezzen meg a jelentkező."
Egyébként pont a Boribon, amit néztem, hogy közel van, és kívülről elég gusztusos :)
De akkor bezár? Azért gondolom átmeneti a dolog, majd csak jövő év elején aktuális a téma, addigra remélem minden rendben lesz, tetszene...
Értem köszönöm az infót, nagyon kedves vagy! :)
Elvileg március legvégén tölti be a 2-t a kislányom, úgyhogy pont áprilisban kellene majd kezdenie :)
Majd meglátjuk, de akkor megnyugodtam, hogy tényleg ilyen gyorsan elhelyezik a babókat! :)
Még egyszer köszönöm! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!