14hós gyerkőcötök mikor és mit eszik?
az én fiam még nincs ennyi idős mondjuk /egy éves múlt két hete/, de igazából mindenféléket eszik.
Reggeli általában virsli vagy rántotta szokott lenni. tízóraira gyümölcsöt eszik /őszibarack, körte, ami éppen idénygyümi volt mostanában/. Ebédre azt a levest eszi mindig amit mi, meg ha olyan az étel, amit megehet, akkor másodiknak is azt kapja. ha nem, akkor szoktam neki kisütni csirkehúst kis krumplival vagy halat. ezek a leggyakoribbak. ha főzelék az ebéd, akkor mindig azt eszik velünk. uzsonnára joghurtot eszik vagy valamilyen túrókrémet. este 7-8 körül mikor mi vacsizunk ő még nem nagyon éhes, de ilyenkor csipeget kis felvágottat, kenyeret/főleg a héját szereti/, sajtot. Aztán 8-9 között lefekszik aludni, és 11 körül ébred, olyankor eszi meg a vacsiját. Tejitalt kap ilyenkor.
Próbáltam neki összesűríteni az étkezéseket, de nem ment. ha kihagyok neki egyet, akkor eszik rendesen vacsorát velünk, de akkor is felkel éjszaka sajnos tejet inni. nappal, ha ébren van, egyáltalán nem fogadja el, de ez a tápszerrel is így volt már 8 hós kora óta. csak félálomban éjszaka hajlandó meginni, így aztán nagyon nem is erőltetem neki nappal.
Reggeli 5:30-tej
Délelőtt gyümölcs (szőlő, körte) vagy kefír kiflivel vagy pékáru vagy müzli (9-10 között)
Dél:leves és az, amit mi eszünk (főleg főzelék, tészta ritkábban, husi vagy hal köretettel)12 körül
Uzsi:májkrém vagy sajt zsemlével vagy krémtúró 16:30 körül
Ha ezen felül éhes, még adok neki gyümölcsöt (ébredés után rögtön
Vacsora tej 19:30 körül
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!