Tényleg olyan gáz a 15 hónapos oltás? A védőnő előre beparáztatott, hogy rá egy hét múlva megszoktak betegedni a babák :-/. A prevenár csak hőemelkedést okozott eddig, de gondolom a másikra gondolt.
Az MMR oltás mellékhatásai általában az oltás után 7-10 nappal jelentkeznek. Általában a legtöbb gyereknél jelentkezik, azoknál is, akiknek addig semmilyen tünetük nem volt oltás után.
Nem kell megijedni, oltás után hőemelkedés, láz jelentkezhet, ami 1, max. 2 napig tart. Illetve, a rózsahimlőre jellemző kiütések jelenhetnek meg a testen, de nem kell kezelni semmivel, magától elmúlik, nem viszket, csupán "oltási betegség", nem fertőz, egy kicsit lehangoltabb, étvágytalanabb lehet a gyerek.
Fiam belázasodott ettől az oltástól, 2 napig volt lázas, miután a láz elmúlt, megjelentek a kiütések, de kb. 2-3 nap múlva maradéktalanul eltűntek.
Lányom minden oltás után lázas lett, de a 15 hós oltás után nem lett lázas. Az MMR oltástól 1 hét múlva lett egy kis hőemelkedése, de nem lett belőle láz, kiütései nem lettek. Szóval ez minden gyereknél változó.
Tehát ha az oltás után 7-10 nappal lesz a gyereknek hőemelkedése, vagy láza, akkor nem betegsége utal, hanem csupán az MMR oltás mellékhatása, mivel az ilyen későn jelentkezik az oltás után. Ez nem betegség, nem fertőz, a szaknyelvben "oltási betegségnek" mondják. Orvoshoz nem kell elvinni a gyereket, kivéve,ha a láz 3 napnál is tovább tart és nem lehet csillapítani, mert akkor már fertőzés is szóba jöhet.
Szia!
A vedono csak tajekoztatott, hogy ne erjen varatlanul, ha valami tortenik!
Valoban okozhat ilyet a "masodik" oltas, 8-1O nappal kesobb. Az en orvosom kifejezetten kerte, hogy ne ijedjek meg, adjak neki lazcsillapiot es menjek vissza. O ad neki calcimusc injekciot meg meg valamit, mas teendo nem lesz, de szeretne latni.
(nem tudom, hogy ettol -e, de az en gyerekem fule 4 nappal utana begyulladt, jartunk kezelesre 4 napig utana, azota nem engedi, hogy hozzanyuljunk. JO elmeny volt)
En inkabb azt javasolnam Neked, hogy nyugodj meg, nezegesd a baba lazat, homlokat, figyeld van-e rajta kiutes. Adj neki Nurofent lefekves elott (abban van ibuprofen!Nem ugy,mint a panadolban). Ha testszerte potyos lesz, hivd fel az orvosod, mondd el, hogy mit adtal a gyereknek, es van-e mas teendod!
Te is jobban fogod erezni magad, ha felhivod!
Nálunk nem volt egyik oltásnál sem semmi, pedig a 15 hóstól én is betojtam rendesen. Most a 18 hósnál volt lázas 2 napig.
Csak fel akarnak készíteni, hogy mire számíts, hogy ne érjen meglepetésként, hogy 7-10 nap múlva beteg a gyerek. Tudd, hogy miért van.
Én is paráztam tőle,aztán végül a 14.napon volt egy kis hőemelkedés,de nem volt sem levert,sem rossz étvágyú a lányom.
A 18 hós oltást meg sem érezte.
köszi
akkor pozitívan állok inkább elébbe :-)
Aha persze. Neked két ismerősöd is van akinek autista a gyereke, és pont a 15 hós oltás után jött ki.
Amúgy az autizmus nem kijön. Genetikai betegség, ami születéstől ott van. Semmi köze az oltásokhoz. Persze rémtörténeteket olvasgathatsz a neten, meg látom te is terjeszted, de attól a hülyeség még hülyeség marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!