Akinek a babája fekve nem szeretett babakocsiban lenni, ülve szeretett?
Figyelt kérdés
Babáink pici korukban utálták a babakocsit. aztán egyre jobban elvoltak benne, mostanság kisfiam alszik végig, vagy ha fent van, csendben van. Kislányom viszont, újabban max 45 percig van el, mikor felébred, üvölt, ki kell venni, vissza se lehet tenni. (Régebben is kivettük, de vissza lehetett tenni legtöbbször.) 5,5 hósak. Ha egy fokozatot emelek rajta, jobb lesz, szerintetek?2013. jan. 20. 17:10
1/5 anonim válasza:
Az én kislányom újszülöttkorától kezdeve sírt a babakocsiban. Max. 30 percet volt el, de ha nem aludt el, akkor 5-10 perc után már sírt. Kb. 6 hónapos korától volt el, mikor már kilátott, félig ülő helyzetben toltam.
2/5 anonim válasza:
próbálj meg emeli kicsit rajta az én lányommal se lehetett sétálni már kb ennyi idősen mert nem látott ki és sírt.
3/5 A kérdező kommentje:
köszönöm, várok azért 6 hós korig, remélem nem lesz baja, mert még ugye nem ül
2013. jan. 20. 18:55
4/5 anonim válasza:
Nem lesz baja az én szintén 5,5 hós kislányom pont ebbe a hidegben kezdte el ezt a babakocsi gyülölést és fel ültetem középre nem teljesen és nagyon élvezi igaz hamar elnyomja a levegő és be alszik aztán le fektettem. :)
5/5 A kérdező kommentje:
Holnap férjem fentebb állítja, aztán meglátjuk. Újabban az elején elvan, elalszik és ha felébred, akkor sír nagyon.
2013. jan. 20. 20:10
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!