Hogyan telik 7 hós babátok napja? Miket eszik, mikor? Mennyit alszik és mikor? Miket tud már?
7 és fél hós a kislányom.
Reggel kel 6-8 között.
játszik, együtt is játsszunk, de én inkább ágyazok még reggel, öltözöm, készülök, sminkelek, szellőztetek, Nála is ágyazok, stb. Addig Ő az ágyunkon van és figyele Rá, vagy a járókában.
9 felé tízóraizik, ami gyümölcslébe egy kis gabonapép, vagy tejpép.
Ilyenkor visszaalszik egy órára még, úgy, h lesötétítek és egyedül elalszik.
11 körül lemegyünk sétálni.
12 körül ebédel, amit én főzök többnyire, pl sütőtök csirkével, cékla-burgonya csirkével, vagy cékla-alma csirke, krumpli csirke, stb, de most már sütni is szeretnék Neki, állítólag finomabbak. Fagyasztani is szoktam és úgy könnyű, csak elő kell venni.
ebéd után játsszik, majd még egy kis cicizés és 1 felé alszik megint magától a kiságyban kb 2 órát. utána játék az ágyon, földön stb és estig fent van.
4 után uzsizik ami gyümölcspép. banán, vagy reszelt alma, vagy körte banán, mandarinlé és alma, stb. Néha üveges.
este 7-kor pancsi, majd cicizés, jó éjt pép, néha keksz, és kis beszélgetés után alvás.
Hajnalban Ő még kel 4-5 -6 felé és akkor cicizik.
Ő forog már 2 és fél hónapos kora óta, mostanában rugózgat, mászni próbál, forogva közlekedik, magyaráz, nyúl, ha szeretné, h felvegyük. Pacsizik, ha kérjük és ha kedve is van, bárány bárány buc játéknál Ő is dönti a fejét, hallgat a NEM szóra, mert eddig mindig ha valamihez nem nyúlhatott kimondtuk, h nem és elvettük a kezét, azaz sosem érte el a célját és már érti, h felesleges is nyúlni érte, ha az NEM. :D
Nálatok hogy megy??
Miket csinál? Napi rutin?
Örülök, hogy ilyen részletesen leírtad. :) Nálunk is hasonlóan alakul a nap. Reggel 6-7 körül kel és egy darabig még a kiságyban játszik, addig én pakolok, reggelit csinálok, beágyazok, felöltözök. Utána kiveszem kicsit az ágyunkra játszani és 9 körül tízóraizik ő is. Én gyümölcsös bébiételt szoktam neki adni, újabban keksszel, mert mát nem nagyon tűr csak a "sima" bébiétellel. Utána alszik egy fél órát, majd ha felébred játszik megint vagy az ágyon, vagy ha főznöm kell, akkor a járókában. Illetve vettünk neki egy rugós hintát, abba is bele szoktam tenni egy kicsit. Ebéd olyan fél-12 és fél-1 között van (attól függ meddig bírja), ami után újra alvás, de megint csak egy fél óra. Ébredés után játszunk egy órácskát, majd kiviszem sétálni, még ekkor is szokott aludni egy kicsit, ha hazaértünk (3-4 között) pedig uzsonna. Erre pépet szoktam neki adni, megeszik 200 g-ot. :) Ilyenkor már nem szokott aludni estig. Nálunk már fél 7 körül jelzi, hogy már nem tetszik neki a dolog, ezért mi akkor szoktuk fürdetni, utána cici és alszik. Ő is kel még éjszaka egyszer 2-3 körül cicizni, de vissza alszik egyből szerencsére.
Ő már majdnem mászik, nagyon ügyes. A kúszás már nagyon jól megy, most már arra is rájött, hogy a kezét is tennie kell előre, így szép lassan halad. Négykézlábból kiül oldalra, forog minden irányba.
Azt hiszem semmit nem hagytam ki. :)
Szia!
Az én babám 7 hónapos és 1 hetes:)
Reggel általában 7.30-8 fele ébred.Utána játszik kicsit,majd 9 fele reggeli.Ismét játszás és alvás,kb.1-1.30órát.
Utána játszik még,majd elmegyünk sétálni picit.
Délután 3óra fele szokott újra aludni,ismét 1.-1.30órát.Ébredés után evés s majd játszás.
Este 8fele fürdés.8.30-9 fele alvás.Általában 2-3alkalommal ébred éjjel,de ha fogzik(nincs még egy foga sem) vagy hasa fáj,mozgásfejlődésnél akkor sajna többször.Igény szerint szoptatom.Eszik elég sok dolgot már,bár a gyümölcsök jobban izlenek neki:)...és általában kb.fél üveggel eszik meg.Ha én főzök neki akkor is üvegben szoktam tárolni neki.
Úgy irom a mozgásfejlődését ahogy elkezdte csinálni:Forog,kúszott keveset,mászik,feláll,ülés és lépegetés.
Remélem nem hagytam ki semmit és kibogozhatóak a mondataim:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!