6 hónapos babátok mindkét irányba fordul?
nemcsak mindkét irányba, hanem körbe-körbe, mint ahogy az óra jár.
ő a 3.gyerek
Köszönöm, olyan kis kopasz:)
Sosem ültettem, először oldalra fordúl, de nagyon rafkós volt, mert a kiságyban bele kapaszkodott a rácsba, és úgy húzta magát, míg oldalra nem fordúlt, majd a fejét forgatta, és azzal lendűlt a teste is.
Na mikor hason volt, akkor meg kinyomta magát az egyik kezével, és vissza fordúlt.
Aztán kinyomta magát, a fenekét, az kibillentette jobbra vagy balra, a kezével kinyomta magát, és ült.
Miután rájött a taktikára, gyorsan megtanulta.
A babatornáztató jó hatással folt rá, mert fordúlnia kellett ha a játékokat akarta nézni, megfogni amik oldat voltak.
Az én fiam 6 hónapos korában produkálta pont 4x a hátrafordulást, azóta se; de hasra bármikor. Múltkor majdnem hátra fordult, de aztán mégsem és látszott, hogy azért mert jobb szereti a hason fekvést.
Amúgy most 3,5 hónaposan egy helyben fordul körbe, meg ritkán tolat, de még ülni sem tud, nemhogy felállni. Ismerősnél 8 hónaposan kezdett csak kúszni, addig élvezte a forgást. Az is teljesen rendben van.
Ha nem fordul a hátára, de utána szép sorban csinálja amit kell szerintem ne aggódj.
6,5 hónapos most, elírtam :)
Előző
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!