Nagyon nagy szégyen, ha turiból veszek baba holmit?
A kicsik úgy is hamar kinőnek mindent, a turkálóból pedig olcsón juthatok hozzá dolgokhoz, de valahogy rossz érzéssel tölt el, ha arra gondolok, hogy a babám más levetett ruháit hordja majd, ráadásul ismeretlenekét.
Még ha rokonoktól kapnánk, az okés, de az a baj, hogy egyik ismerősömnek sincs babája...
Nem szégyen. Sokszor nem is látni a ruhán, hogy turiból van. A kisbabák olyan gyorsan kinövik az első kis ruhákat, hogy elhordani sem lehet. A turikban csomó címkés, vadi új, sosem hordott darabot lehet kifogni. Szóval még az sem igaz, hogy a mások levetett ruhái. Simán lehet, hogy csak megvették, aztán az a kisgyerek sosem hordta, mert nem volt jó a méret vagy a szezon.
Én vegyesen szoktam venni turiból és újat is, de az újnál mindig figyelem az akciókat. Néha az újak is egész jó áron jönnek ki, pl. C&A kuponnal vagy F&F (Tesco) szezon végi kiárusításkor. Minél nagyobb lesz a baba, annál lehezebb lesz a turiban jó darabokat kifogni, nekem ez a tapasztalatom. A 80-as méret fölött már egyre több a tényleg elhordott ruha, és valahogy a választék is kisebb, szegényesebb, mint a pici méreteknél.
Köszönöm a sok hasznos választ!
Nem akarok én nagyképűnek tűnni, csak mégis más egy új ruha, de ma voltam pár üzletben, és elkeserítettek az árak...
3000-ért vettem egy 5 db-os vékony plédet (inkább a textil pelusra hasonlít) és egy 3 fürdő törölközőt.
Persze, ezek a nagy karácsonyi akció után voltak, és nem a legmárkásabbat vettem... Azt néztem, hogy pamut legyen. A törölközőket nem láttam, mivel csomagban volt, nem tudtam kibontani, de szerintem nem a legjobb minőség, a legtöbb boltban 2000 egy törölköző...
A turiban pedig vettem egy rácsvédőt 500 ft volt!
5 bodyt,
2 rugit,
1 hálózsákot
és egy sapkát, mind ez került 3200-ba
egyrendes rugi kerül máshol 3000-be, és fölötte...
Tényleg jobban megéri kimenni a turiba, csak alig találtam jó dolgokat. Meg persze vannak dolgok, amiket nem veszek meg ott, pl fehérneműt nem vennék meg.
A rugi meg a legjobb minőség, amit valaha láttam! Errefelé csak műszálas rugik vannak, nem is kapni jó meleg rugdalót ami ne lenne az... Ez pedig 80%-ban pamut, a 20% pedig műszál, így jó meleg lesz, és mégsem bántja a bőrét.
Nagyon drága és fantáziátlan rucik vannak a boltokban,ostoba mese figurákkal és azt fizeted ki.
Én turikban gyakran divatosabb ruhákat veszek mint boltban,ráadásul turkálós és nem válás,de német termékek.A legtöbb új címkés ,utolsó darabok vagy kirakatból maradt,nagyon szépek és nagyon olcsók. 90% nálunk turis.
Egyáltalán nem szégyen. Mi a Kisfiúnknak születése előtt vettünk pár új ruhát, amit nem tudtam otthagyni, mert vagy annyira nagyon tetszett, vagy annyira megérte. A hazahozós ruhája is új volt, ezt el is tettem emlékben.
A többit pedig én egy piacon vettem használtan Veszprémben, darabja 50 és 100 ft volt, mérettől függetlenül. Így nem számított a darabszám, mindent hoztam ami tetszett. Kb 5 tömött zacskóval jöttünk haza és a ruhák 80 %-a H & M. Ezek főként 56 és 62-es méretűek, de vannak közte olyanok is, amik egy éves korában lesznek jók. És senki meg nem mondja róluk, hogy használtam vettem, sőt a védőben is meg szokták kérdezni más anyukák, hogy hol vásárolok neki ilyen menő fiús ruhákat.
Azt a pénzt amit drága új ruhákra költenél, azt költsd a babára, olyan dolgokra, amiket nem lehet használtan beszerezni, így biztosan nem érzed magad rosszul, mivel így sokkal több mindene lesz, mint ha több 10 ezer forintot költenél csak ruhákra.
5 hónapos Kisfiú anyukája
Csak azt nem értem, ha sokkal jobb a turis minden tekintetben, akkor miért az újat adod rá, ha dokihoz mentek vagy a városba??
Ez aztán az ellentmondás..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!