Uszodaszemölcs eltávolítás hogyan? Szalicilsav, fagyasztás, esetleg más? 8 hónapos a babám Valakinek sikerült már szalicilsavval megszabadulni tőle?
A lánykám hónapjánál kialakult egy uszodaszemölcs...érthetetlen módon :( Uszoda környékén sem jártunk, nincsen gyermektársaságban, nekünk meg nincs ilyen problémánk.
Bőrgyógyász Infectodell ecsetelőt írt fel neki, de csak a kiválátst követően derült ki a betegtájékoztatóból, hogy 2 éves kor alatt ezt nem lehet. Úgyhogy a doki azt mondta, hogy akkor 10% szalicilsavas krémmel kenjük be, kis nejlondarabbal fedjük le és ragtapasszal ragasszuk be, majd 24 óra elteltével kamillafőzettel törölgessük át, így lejön egy réteg, és mivel nem nagy van neki, valószínű, hogy ettől is elmúlik. Hát ennek már egy hete, nem igazán látok változást sajnos. Most nem is tudom mit csináljak, mert ha felhívom, akkor ki akarja majd neki fagyasztással metszeni, azt mondta anno, hogy akkor még karácsony előtt essünk túl rajta. De mivel magándoki, most meg annyira nem vagyunk karácsony előtt vastagok, így az a tizenpárezer forint kiadás nagyon nem jönne jól!
És ismerősök meg azt mondják, hogy nem is olyan nagy probléma ez, mert magától is elmúlik idővel sokaknak, és valóban volt neki nyáron egy a nyakánál, ami tényleg egyik napról a másikra eltűnt.
Szóval az érdekelne valakinek bejött már ez a szalicilvasazás, és mennyi idő alatt?
Szia!
Nekünk a vérehulló fecskefű jött be, kicsiknél szigorúan, csak külsőleg.
Sajnos a a vérehulló fecskefüves ecsetelőt is csak 2 éves kortól lehet :(
A lézeresnél és a kimetszésnél azt mondják, hogy gyakoribb, hogy visszanő, ez az egyik, ami miatt annyira nem örülnék neki, a kimetszés pedig fájdalmasan gyógyul, a lézeres is gondolom pörkösödik, ugye?
Nem vuduzok, mint írtam voltunk dokinál, ő adta ezt a szalicilsavas krémet, de nem látok változást, de köszi az okítást...
A kérdés lényege az volt, hogy valaki használt-e már ilyet, mennyi idő, mire változást kellene látnom, mennyi idő alatt múlt el, ha elmúlt egyáltalán...
De ahogy látom a nektek írt szer sem hatott egy hét alatt, vagy volt valami látványos javulás ennyi idő után?!
Oh... köszönöm a tippet!!!!
Esetleg tudsz márkát mondani, milyet használtatok? Vagy gyógyszertári?
Egyébként pont ma hagytuk abba ezt a szalicilsavas-ragtapaszos dolgot, mert a ragtapasztól teljesen felázott az ép bőre, és amikor lehúztam róla leszedte a bőrét, vérzett neki, meg sírt a kiscicám, úgy megsajnáltam.... :(((
Úgyhogy hagyom a fenébe...
De ezt a hintőporosat szívesen kipróbálnám!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!